Így változik a KRESZ-vizsga

Vágólapra másolva!
Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak.
Vágólapra másolva!

Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője korábban elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz.

Érsek István emlékeztetett: uniós célkitűzés, hogy a következő hat évben ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ha tartósan akarjuk fejleszteni a közlekedésbiztonságot, akkor a képzésbe kell invesztálni.

Az idő nem változik

Január 12-én indul újra a vizsgáztatás, és akkor már az új kérdésekkel találkozhatnak a vizsgázók. Átállásra nincs szükség, mivel az előírt tananyag, a vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása és a megoldásra rendelkezésre álló idő – a B kategóriánál 55 perc – nem változik.

A megújult kérdésanyag elérhető az edukresz.hu/vizsgakerdesek honlapon.