Elhatárolódik Makovecz Imre családja a gigantikus emlékműtől

Az ünnepség résztvevői köszöntik Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt, a Magyar Művészeti Akadémia alapítóját, (k) amikor átveszi a Szent István-díjat
Vágólapra másolva!
Nem támogatja a Clark Ádám térre tervezett, gigantikus Makovecz-emlékművet az elhunyt építész családja. Mint írták, őket sem kereste meg senki a szoborral kapcsolatban, ráadásul túlzónak tartják annak méreteit is. 
Vágólapra másolva!

Makovecz Imre családja is csak a sajtóból értesült arról, hogy Melocco Miklós gigantikus szoborral állítana emléket a Kossuth-díjas építésznek.

Makovecz Imre (középen) családja szerint mindenképpen emlékművet érdemel, csak nem ekkorát, és nem a Clark Ádám téren Forrás: MTI/Kovács Tamás

Melocco Miklós korábban azt mondta a Heti Válasznak: az emlékmű egy 14 méter magas torony lesz, mögötte magasodik öt jegenye, és lesz benne egy kétméteres Makovecz-arc, pajzs alakú fülkében. A szobrász a 2011-ben elhunyt építész emlékművét a sikló lábához tervezi, amihez át kell onnan helyezni a 0-s kilométerkövet.

Fenntartásaik vannak

A Makovecz család az MTI-hez eljuttatott közleményében határolódott el a tervektől, amelyeket állításuk szerint még nem is látták. Hangsúlyozták, hogy az emlékművel kapcsolatban semmilyen szinten nem született döntés, sem annak helyszínéről, sem annak végleges formájáról. Mint írták:

„Jelenleg csak a terjedő hírekből megismert mérettel kapcsolatosan fejezzük ki fenntartásainkat, illetve megjegyezzük, hogy

Azzal ők is egyetértenek, hogy Makovecz Imrének idővel emlékművet kell állítani, ezt azonban csakis a családdal és a Makovecz Alapítvánnyal együttműködve tudják elképzelni.

A 14 méteres Makovecz-emlékmű mérete összevetve más szobrokkal, épületekkel - viszonyítás kérdése Forrás: MTI - Origo

A kerület sem tud róla

Melocco Miklós az interjúban azt állította, hogy a terveket Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is elfogadta. A kormányfő azonban semmilyen építéshatósági, engedélyezési jogkörrel nem rendelkezik, és a főpolgármester is legfeljebb abban érintett, hogy hová helyezzék el az útból a 0-s kilométerkövet. Az illetékes az I. kerületi önkormányzat lenne, őket azonban meg sem kérdezte a szobrász.

Aggályait fejezte ki Tarlós István főpolgármester is, aki csak vázlatrajzokat látott, és túlzónak tartja a szobor méreteit.