Lelőtte a kutyáját és majdnem az asszonyt is

Vágólapra másolva!
Lelőtte a kutyáját, majd a feleségét fenyegette ugyanezzel egy férfi Bács-Kiskun megyében, Kömpöcön. A férfi és a nő is sokat ivott, és már egy éve rosszban voltak. 
Vágólapra másolva!

Többek között lőfegyverrel visszaélés miatt emeltek vádat egy 53 éves kömpöci férfi ellen, aki 2014 novemberében egy engedély nélkül tartott pisztollyal lelőtte a család kutyáját, majd megfenyegette a feleségét, hogy őt is lelövi.

Már megint az ital

A férfi és felesége rendszeresen italoztak, kapcsolatuk már 2014-ben megromlott. Állandóan veszekedtek, vitatkoztak, és a férfi néha meg is verte az asszonyt.

A férfi korábban szerzett egy pisztolyt és 3 darab töltényt, de engedélye nem volt, ezért a garázsban rejtette el a fegyvert. 2014. november 23-án a kutya megszökött, ami miatt a pár újra összeveszett. Miután az eb előkerült, a férfi haragjában előkapta a fegyverét, betárazta és háromszor belelőtt az állatba. A lövések a kutya hasát találták el, fél óra alatt pusztult el.

Úgy jársz, mint a kutya!

A férfi ezután azt mondta a feleségének, hogy „úgy jár majd, mint a kutya”, majd elment otthonról. Egy nap múlva a Csongrád megyei Balástyán fogták el, és megtalálták a pisztolyt is.

A lövöldöző szabadlábon védekezik, lőfegyverrel visszaéléssel, állatkínzással és zaklatással is vádolják.