Gyerekeket zárt be egy öltözőbe a szerepi férfi

Vágólapra másolva!
Órákra bezárt két gyereket a szerepi sportpálya öltözőjébe egy 31 éves férfi, még augusztusban. A napokban vádat emeltek ellene, de szabadlábon védekezhet.
Vágólapra másolva!

Hiába könyörgött a két gyerek a férfinak, hogy engedje ki őket a szerepi sportpálya öltözőjéből még augusztusban.

A gyerekek sokszor segítettek a pakolásban a szerepi sportpályán, és augusztusban egy futballmeccs után a férfi behívta 12 és 13 éves gyerekeket az öltözőbe, és rájuk zárta az ajtót.

Hiába kérték, nem engedte ki őket.

A férfi két órával később nyitotta ki az ajtót, amikor valaki más is észrevette, hogy dörömbölnek az ajtón.

A gyerekek hazamentek és elmondták a szüleiknek, hogy mi történt, ezután tett bejelentést az egyik szülő a rendőrségen.

A férfit ellen személyi szabadság megsértése miatt indult nyomozás, és a napokban vádat emeltek - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.