Makacs ködfoltokkal kell megküzdeni

Vágólapra másolva!
A ködfoltok csak lassan ritkulnak. Sokfelé számítani lehet hosszabb-rövidebb napos időszakokra, de észak, északnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet. A ködös részeken szitálás, a délutáni, esti órákban pedig főleg északon néhol kisebb eső előfordulhat.
Vágólapra másolva!

Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 16, a tartósabban ködös tájakon 5, 9 fok között valószínű. Késő este többnyire 4, 9 fok várható.

A szombat reggeli ködhelyzet Forrás: met.hu

Vasárnap

Eleinte többnyire erősen felhős, párás, ködös idő várható, majd napközben csökken a köd kiterjedése, legnagyobb eséllyel keleten maradhat meg. Nyugaton süthet ki több órára a nap. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél a középső területeken időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az ország északkeleti harmadában 10 fok alatt marad.