Nagy dobásra és forradalomra készül Gyurcsány

Gyurcsány, DK tisztújító kongresszus
Gyurcsány Ferenc a DK tisztújító kongresszusán, 2015.
Vágólapra másolva!
Nem lesz kiegyezés a jobb- és baloldal között Magyarországon, nem lesz kiegyezés a maffiaállammal sem, aminek Orbán Viktor a vezére, az őt leváltó, alkalmas miniszterelnök-jelölt pedig az MSZP-n kívülről kell, hogy érkezzen – ez is szerepel Gyurcsány Ferenc politikai röpiratában. Az Origóhoz eljutott 15 oldalas dokumentum a DK tavaszra elkészülő választási programjavaslatának előzetese.
Vágólapra másolva!

Sokak Magyarországát ígéri a kevesek országa helyett Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke abban az Origo birtokába került 15 oldalas röpiratban, amelyet csütörtökön szűkebb körben ismertet majd.

Nekimegy az erősebb MSZP-nek

Noha Gyurcsány a röpiratban elismeri, hogy a demokratikus ellenzék legerősebb szereplője most az MSZP,

számos kritikát fogalmaz meg egykori pártjával szemben.

Ráadásul információink szerint a végleges szövegváltozat e téren több ponton puhult, éppen az MSZP-nek a DK-val szembeni érzékenységére tekintettel.

Új húrokat penget Gyurcsány Ferenc a kiszivárgott vitairatban Forrás: Marton Szilvia - Origo

"A tagolt demokratikus ellenzék vezetésére, együttműködésére vonatkozó javaslat megtételének és elfogadtatásának fő felelőssége a legnagyobb támogatással bíró párté, jelen esetben az MSZP-é. Persze ebből az is következik, hogy akkor ezt a feladatot a szocialistáknak el kell vállalniuk, és sikeresen meg kell oldaniuk" – áll a röpiratban.

Néhány bírálat:

  • Az MSZP minden kívülről jött javaslatot a saját szerepe elleni támadásként él meg.
  • Nincs sikeres ellenzéki politizálás, kampány, kormányzás politikailag, szervezetileg összhangban dolgozó párt vagy pártok nélkül.
  • 2002 óta az összes legalább egy ideig sikeres magyar baloldali miniszterelnök az MSZP-n kívüli világból jött.
  • Az MSZP vagy másfél évtizede megszűnt vonzani, illetve „kitermelni" politikailag érett, alkalmas miniszterelnök-jelölteket.
  • Az MSZP 2010 után elvesztette politikai dominanciáját, szervezeti kizárólagosságát a baloldalon.

Ráadásul a baloldali összefogás szükségességét elismerő Gyurcsány szerint a "PM, az Együtt, a DK megjelenése olyan versenyhelyzetet teremt rövid távon, ami intenzívebbé teheti a mi oldalunk átalakítását, erősebbé tételét.

Tóbiás József MSZP-elnök árnyéka – kapott a párt hideget-meleget Gyurcsánytól Fotó: Bielik István - Origo

A röpirat arra is választ ad, mire hasonlíthat leginkább az egyesülés után a mai sokszereplős baloldal: "a mai különállásból fakadó verseny lehet a záloga egy későbbi új, sikeres, balközép, polgári liberális demokrata pártnak".

Önkény vagy demokrácia?

Röpiratában Gyurcsány abból indul ki, hogy "dacára az Orbán-kormány 2010–2014 közötti ámokfutásának", az emberek megtartották őket a hatalomban. Ehhez szerinte az is kellett, hogy a demokratikus ellenzék a választási szövetség ellenére is megosztott volt, és a választókban sem múlt el még a kiábrándultság a korábbi baloldali kormányokból.

Orbán Viktor a Fidesz 2010-es választási győzelmének estéjén Forrás: MTI/Beliczay László

A választók szívesebben támogatták "a demokratikus normákat szisztematikusan sutba hajító, önmagát jobboldalinak hirdető rezsimet, mint a tökéletlen demokratákat" – állapítja meg.

Önkényt választottak demokrácia helyett, vagy erőt gyengeség helyett?

– kérdezi Gyurcsány. Szerinte az utóbbit választották.

Gyurcsány hosszan elemzi a röpiratban a cselekvőképességnek híján lévő baloldalt, és azt, hogy

a baloldali pártok eszmeileg nem örökösei a kommunista diktatúráknak, mégis hajlamosak a történelmi lelkiismeret-furdalásra,

ami viszont szerinte cselekvésképtelenséget szül. Új baloldalra van szükség, a modern baloldaliság pedig nem zárt ideológia – írta.

Vona Gábor Jobbik-elnök – pártjának szimpatizánsai nem újnácik, hanem csalódottak Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Kitér a Jobbikra is, a párt szimpatizánsait alapvetően nem újnácinak, rasszistának, antiszemitának vagy cigánygyűlölőnek tartja, inkább fáradt, csalódott embereknek, aki új megoldást keresnek, miután szavaztak már a Fideszre, az MSZP-re, és mindkettőből elegük van. "Elegük van Orbánból, Gyurcsányból, az egész politikai elitből."

Európa, menekültkérdés

Európa nagysága letűnni látszik, ezután az a kérdés marad: Bezárkózni vagy kaput nyitni? – tesz európai kitekintést a programvázlat, amely kitér a menekültkérdésre is.

Menekültek a horvát–magyar határnál – Gyurcsány szerint évi egymillióan jöhetnének Fotó: Polyák Attila - Origo

Gyurcsány szerint "ha az ötszázmilliós Európa nem tud befogadni évente egymillió menekültet, ha nem képes ennyi embernek halál helyett normális életet kínálni, akkor velünk van a baj".

Orbán Viktor, a keresztapa

"Ez a kormány egy bűnszövetkezet, feje Orbán Viktor, a maffiaállam vezetője" – az erősen kormány- és Orbán-kritikus mondatokból nincs hiány a vitairatban. Gyurcsány úgy véli,

ezért bűnözők sorsa vár erre a kormányra és aktív segítőire".

Gyurcsány maffiózóként festette le Orbánt, kormányát pedig bűnszervezetnek tekinti Forrás: AFP/Christof Stache

A vitairat szerint már csak azért sem lesz kiegyezés jobb- és baloldal közt, mert

másrészt "nincs kiegyezés a maffiaállammal", sem pedig kompromisszum az ezt kiszolgáló hivatalnokokkal. A rendszer mögött álló választók meggyőződését, közéleti létezését viszont tiszteletben kell tartani.

Gyurcsány forradalmat vizionál

És hogy mi lehet ebből a kiút? A röpirat szerint forradalom.

Széles demokratikus szövetség, amely átfogja a mérsékelt jobboldalt is" – írta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc a Pilvax előtt – demokratikus forradalmat vizionál Fotó: Csanádi Márton - Origo

Persze ez nem megy magától, és Gyurcsány szerint az az ellenzék, amely arra számít, hogy

vagy elsöpri őket egy nemzetközi pénzügyi, esetleg politikai válság", nem érdemli meg a kormányzást. Ahogy

tévednek azok is, akik szerint a kormány leváltásával minden megoldódik.

Ha lesz is kormányváltás, ami utána jön, nem lesz diadalmenet – figyelmeztet Gyurcsány. "Egy leendő új polgári demokrata kormány iszonyatos várakozásokkal fog találkozni, és mindenki gyors megoldást fog követelni, a csalódás pedig a gyors bukásunkat okozhatja."

Nem elég a 2010-es restauráció

Bár sokan 2014-ben is azt hitték a baloldalon, hogy egy győzelem esetén elegendő a 2010-es állapotokat visszaállítani, Gyurcsány szerint nem lehet ott folytatni, ahol akkor abbahagyták.

Gyurcsány Ferenc és a kormányváltással próbálkozó baloldali összefogás tagjai 2014-ben Forrás: MTI/Kovács Attila

Mert az azóta eltelt öt év mély társadalmi, gazdasági, kulturális, alkotmányos változásokat hozott, amelyek egy része belátható időn belül visszafordíthatatlan. A másik ok Gyurcsány szerint az, hogy a világ is nagyot változott: új kihívások és új lehetőségek vannak, amelyekre "ha nem válaszolnánk, akkor vakok, illetve felelőtlenek lennénk".

Az Együtt is változásról beszél

Noha a Gyurcsány-röpirathoz hasonló terjedelmű vitaindító dokumentum még nem készült a baloldalon, a minap az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor is beszélt a jövőről a pártja küldöttgyűlésén. Azt mondta, ha minden így marad Magyarországon, akkor egy lecsúszó, megosztott és reményvesztett ország lesz, ahol "egyeseknek kijárt útjuk lesz továbbra is a jóléthez, míg mások előtt minden sorompó lezárul". Szigetvári jelezte, hogy 2015 elvesztegetett év volt, és 2016 sem lesz a változás éve. Viszont 2018-ban – mondta –, a Fidesz legyőzhető, ám ehhez "új ellenzék, új miniszterelnök, új program és új választói szövetség kell".

A DK-elnök szerint vitairatának alapelvei mentén a többi demokratikus ellenzéki párttal közös választási programot kellene kidolgozni, ám nyitva hagyta az önálló indulás lehetőségét is.