Feljelentette Juhász Pétert a drogvád miatt Deutsch Tamás

Vágólapra másolva!
Még december közepén ígérte Deutsch Tamás fideszes Ep-képviselő, hogy bepereli az őt drogozással vádoló Juhász Pétert. Az Origónak a fideszes képviselő azt írta, az általa korábban mondottaknak megfelelően ezen a héten valamennyi jogi eljárást elindította illetve elindítja Juhász Péter ellen.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás a Parlament Televízióban (januártól P+ Tv. szerk.) beszélt arról, hogy sosem próbált ki egyetlen egy kábítószert sem. Juhász Péter az Együtt képviselője ennek az ellenkezőjét állította a közösségi oldalon, azt írta, tanúkkal tudja bizonyítani, hogy a fideszes képviselő drogozott

Deutsch Tamás ugyanott jelezte: beleáll az ügybe, vagyis perre megy az őt drogozással vádoló Juhásszal. Az Origónak Deutsch a perre vonatkozó kérdésére azt írta, az általa korábban mondottaknak megfelelően ezen a héten valamennyi jogi eljárást elindította illetve elindítja Juhász Péter ellen.

Juhász Péter az Együtt képviselője az Origónak azt mondta, eddig még nem kapta meg, de nagyon várja a hivatalos értesítést a feljelentésről. Elmondása szerint többen vállalták, hogy a bíróság előtt is tanusítják, hogy Deutsch Tamás fogyasztott drogot, illetve többen vannak azok, akik azt közjegyző előtt nyilatkoztak erről. "Nincsenek különösebb elvárásaim Deutsch Tamással szemben, csak annyi, hogy ne hazudjon" - mondta Juhász Péter.