Házába fogadta a menekülteket a német politikus

Martin Patzelt
Vágólapra másolva!
Befogadott a házába két eritreai menekültet egy német parlamenti képviselő. A kereszténydemokrata párt tagja, Martin Patzelt a két fiatalnak munkát is próbál találni. 
Vágólapra másolva!

Otthonába fogadott két eritreai menekültet egy német kereszténydemokrata képviselő. Martin Patzelt egy hónapja egy katolikus templomban találkozott a 19 éves Habennel és a 24 éves Awettel. Nem sokkal később felajánlotta nekik, hogy

lakjanak a Frankfurt közeli családi házában.

Az eritreai fiatalok azóta a felső szinten, Patzelt legidősebb fiával laknak együtt - írta a Die Welt.

Munkát is talált

A képviselő megkereste a helyi vállalatokat is, hogy segítsenek munkát találni a fiúknak. Mint mondta, nem volt könnyű dolga, mert sokan tartottak attól, hogy a menekültek nem tudnak jól németül, és gondjuk lesz a beilleszkedéssel. A kezdeti nehézségek ellenére az egyik fiú a helyi önkormányzatnál, a másik pedig egy szupermarketben dolgozik.

Martin Patzelt a házába fogadta a menekülteket Forrás: Wikimedia Commons/Jürgen Paulig

„Ezek az apróságok segítenek a menekülteknek arcot és nevet adni, így emelkednek ki az arc nélküli migránsok közül.

- nyilatkozta az ARD-nek a politikus.

Halálos fenyegetések

Martin Patzelt tavaly nyílt levelet is írt Hans-Christian Ströbelének, a zöldek képviselőjének, amelyben javasolta, hogy az állampolgárok fogadjanak be menekülteket, ne a szállásokra küldjék őket. A levél publikálása után

a kereszténydemokrata politikust többen halálosan megfenyegették.