A 22 éves sofőr elütött egy 19 éves férfit, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről még múlt pénteken, Tápióbicskén. Az elgázolt fiatal a balesetben életét vesztette.
A nagykátai rendőrök a helyszíneléskor használható nyomokat találtak, így jutottak el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfihoz. Kihallgatták, majd nem sokkal később bűnügyi őrizetbe is vették, mert beismerte, hogy ő gázolt.
A nyomozóhatóság pedig kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.