Kormányhivatal: nem volt törvénysértés Nyírbogáton

Vágólapra másolva!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nem találta törvénysértőnek a nyírbogáti önkormányzat döntését, amellyel végkielégítést és szabadságmegváltást szavazott meg a települést 2001 és 2014 között vezető Simon Miklósnak.
Vágólapra másolva!

Nem volt törvénysértés

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője közleményében úgy fogalmazott: a hivatal tavaly nem élt törvénysértés megszüntetésére irányuló felhívással a nyírbogáti önkormányzat által meghozott határozatok ügyében. Kozma Péter kormánymegbízott az elmúlt napokban Nyírbogáttal kapcsolatban megjelent sajtóhírekre reagálva adta ki közleményét. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hivatalnak nem feladata a hatáskörén kívül tartozó viták vagy vitás kérdések eldöntése.

Felesége indítványozta

A Bors hétfőn írt arról internetes kiadásában, hogy a Nyírbogátot 2001 és 2014 között vezető, 1998-tól országgyűlési képviselőként is tevékenykedő

Simon Miklós öthavi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadsága után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapott

felesége, a 2014 őszén a település polgármesterévé megválasztott Simonné Rizsák Ildikó (Fidesz) indítványára. A juttatást megszavazták az önkormányzati képviselők.