Lázár János szerint több államtitkárt is lecserélhetnek

Lázár János sajtótájékoztatója
Lázár János
Vágólapra másolva!
Több államtitkárt is lecserélhetnek az ősszel egy augusztusi kormánykonferencia és teljesítményértékelés után - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Vágólapra másolva!

A napilap pénteki számában olvasható ajánló szerint augusztus 25-én tartanak egy kormánykonferenciát, amelyen az OECD országjelentése és a közszolgálati egyetem Jó állam-jelentése alapján értékelik az elmúlt egy évet, illetve e szempontok alapján fogják az egyes tárcák teljesítményét minősíteni.

Lázár János Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök ezután szeptember 15-ig a miniszterekkel közösen hozza meg az államtitkárokra vonatkozó döntéseket. Lázár János ezzel kapcsolatban a lapnak azt mondta: "Én személyesen úgy gondolom, jelentős számú államtitkár cseréje várható". A teljes interjút a szombati lapszámban közlik.