Ötven fokos hőség a menekült-sátortáborban

menekülttábor3
Vágólapra másolva!
Már kész a menekülteket befogadó egyik sátortábor a szerb határ mentén, Kiskunhalason. A sátrakban 50 fokos a hőség, az 500 fősre tervezett tábor lakóinak néhány mobilvécé és udvari zuhanyzó jelenti a kényelmet.
Vágólapra másolva!

Kiskunhalason már áll a menekülteket fogadó sátortábor, ahol a helyszínen járt MSZP-s politikus szerint áldatlan állapotok uralkodnak. "50 fok a sátorban, mobil wc-k, paravánzuhanyzók, gyerekek, asszonyok, rendőrök, BÁH-osok a tűző napon" - számolt be élményeiről az ellenzéki politikus.

Megnézte közelről

Mórahalmon és Kiskunhalason, vagyis a szerb határ közelében járt Harangozó Tamás MSZP-s politikus, aki útjáról a Facebookon számolt be és fényképeket is feltöltött a kiskunhalason épített, menekülteket befogadó sátortáborról.

Király Józseffel az MSZP Bács megyei elnökével Mórahalmon és Kiskunhalason jártunk. A felső képeken a Habony Művek 50-es...

Posted by Harangozó Tamás on 2015. július 16.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke összevetette a mórahalmi sajtótájékoztató helyszínét - erről az Origo helyszíni tudósítása itt olvasható - a kiskunhalasi táborban tapasztaltakkal.

Van különbség

A mórahalmi tájékoztatót - melyen az épülő próbakerítést mutatta be a belügy- és a honvédelmi miniszter - a szocialista politikus "a Habony Művek 50-es éveket megszégyenítő propagandájának szánalamas bohócdíszleteként" jellemezte.

A kiskunhalasi menekülttábor Forrás: Harangozó Tamás/Facebook

Harangozó Tamás a Facebookon közzétette azokat a képeket, amelyek a kiskunhalasi sátortáborban készültek.

Ilyen egy sátor belseje Forrás: Harangozó Tamás/Facebook

Ezek egyikén jól látszik a menekültek elszállásolására felállított egyik sátor belseje, ahol a szocialista politikus szerint 50 fokos a hőség.

Néhány mobilvécé a táborlakóknak Forrás: Harangozó Tamás/Facebook

Egy másik képen az 500 fősre tervezett tábor lakóinak rendelkezésére álló mintegy tucatnyi mobilvécé látható, ám azt nem tudni, hogy ezekből később nem telepítenek-e többet.

Ez egy zuhanyzó Forrás: Harangozó Tamás/Facebook

A szocialista politikus készített fotót a szabadtéri zuhanyzókról és a táborról magáról is.

Lázár János miniszter és Giró-Szász András államtitkár a Kormányinfón Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A sátortáborról beszélt a csütörtöki Kormányinfón Budapesten Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő is. Jelezték: a táborokkal semmilyen nemzetközi egyezményt, jogi előírást nem sért meg Magyarország.