Ötvenöten vették meg ugyanazt a bútort

Vágólapra másolva!
Egy évig nyomoztak a rendőrök a csaló után, a 21 éves nő kisebb tömegnek kínálta ugyanazt a kerti bútort, de csak a pénzt markolta fel utána.
Vágólapra másolva!

Ötvenöt vevőt károsított meg egy budapesti nő, aki egy internetes oldalon hirdette kerti bútorát. Az érdeklődők fizettek is, de árut már nem kaptak - a 21 éves csalót később nem tudták elérni.

Hamis személyivel, trükkös üzletet

A fiatal nő összesen több mint

600 ezer forintot zsákmányolt a bútoros trükkel,

a pénzt ráadásul egy lopott személyivel nyitott bankszámlára utalták a becsapott vevők.

Mások is körözték

Az ügyben a nagykátai rendőrök kezdtek nyomozni tavaly augusztusban, eközben jöttek rá, hogy a gyanúsítottat több rendőrkapitányság is köröző hasonló bűncselekmények miatt.

A csalót végül idén, július 15-én fogták el kőbányai lakásán. Hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.