Törvényesen működő civilek osztották szét a norvég pénzeket

ökotárs rendőr
Készenléti Rendőrség az Ökotárs alapítványnál
Vágólapra másolva!
A Norvég Civil Támogatási Alaptól érkező pénzek elosztásában közreműködő három magyar civil szervezet működése teljesen megfelel a hazai jogszabályoknak, kettőnél pedig csupán adminisztratív hibákat talált az ügyészségi vizsgálat.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség befejezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kérésére indított törvényességi ellenőrzést a norvég pénzek hazai elosztásában érintett öt civil szervezetnél. Három szervezetnél mindent rendben találtak, egy szervezet nem működik, egy alapítvány pedig adminisztratív hibát követett el azzal, hogy nem tette fel a honlapjára a 2012. és 2013. évi beszámolókat – derül ki a Magyar Nemzet által megismert törvényességi ellenőrzés eredményeiből.

Készenléti rendőrök az Ökotárs Alapítványnál - Korábbi felvétel Fotó: Polyák Attila - Origo