Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Dariush Rezai hat éve él közöttünk. Jól beszél magyarul, tiszteletben tartja a törvényeinket, kultúránkat - és nagyon bántja, ha a kormány veszélyforrásként kezeli őt vagy sorstársait.
A 21 éves férfi tolmácsként dolgozik, és OKJ-s idegenvezetést tanul. Talán innen jött az ötlet, hogy városnéző túrán mutassa be,
milyen menekültként Budapesten élni.
Az ENSZ támogatásával szervezett program a Déli pályaudvaron kezdődött. A helyszín különösen fontos volt Dariush életében, hiszen először itt láthatta a fővárost.
"Akkor még 15 sem voltam, és egy kis faluból menekültem el az apám halála után. Életemben nem láttam még ekkora pályaudvart,
amikor először megérkeztem, azt hittem, ez maga Budapest.
Később is sokat jártam ide, itt volt az egyik találkozóhelyünk" - mesélte mosolyogva.
A túra során aztán egyre több helyszínről derült ki, hogy fontos szerepet játszik az afgán és szír menekültek életében.
A Batthyány téren a 86-os megállója vagy a Westend teteje szintén fontos találkahelynek számított Dariush és barátai számára, akik szívesen ültek be az Oktogon környéki kávézókba és a Krúdy Gyula utcai diáksörözőbe - közülük sokan rugalmasan kezelik a muszlim hitélet előírásait.
Így van ezzel Dariush is, aki
nem tud ellenállni a disznóhúsos töltött káposztának,
és a magyar lányoknak sem - utóbbi vonzalom fontos szempont volt abban, hogy minél előbb beszéljen magyarul.
"Mondták a barátaim, hogy e nélkül nem lehet csajozni.
Hát tanultam a nyelvet, persze nem csak ezért. Az elején nagyon nehéz volt, de akkor már elszántam magam arra is, hogy Budapesten fogok élni" - mesélte idegenvezetőnk, aki elvitt minket a Than Károly Ökoiskolába is.
Mit elmondta, szinte mindent itt tanult meg a magyar kultúráról: itt fogadta be először igazán egy magyar diákközösség, itt szerette meg Petőfi Sándor verseit, most pedig József Attilával barátkozik.
Dariush szerint alapvetően ezen, a nyelvtudás kérdésén áll vagy bukik a beilleszkedés sikere: akik képesek fejükbe verni a magyart,
feleannyi problémával kell megküzdeniük a hivatalos ügyintézés közben,
és barátságosabban viszonyulnak hozzájuk a hatóságok is.
Az afgán férfi ezért sem érti a kormány menekültügyi plakátjait: azokra nézve igazán sértő, akik mindent megtesznek a beilleszkedésért - a többiek pedig el sem tudják olvasni, persze ők egy-két hónapnál tovább nem is maradnak itt.
A beilleszkedés vágya magában nem jelent garanciát. "Még nem kaptam meg a magyar állampolgárságot. Mióta a miniszterelnök mondta, hogy Európának nem kellenek a menekültek, rendesen görcsöl a gyomrom. Félek, hogy mi lesz velem" – mondta Dariush Rezai, aki leszögezte, ha kell, tovább menekül, de
sohasem fog visszatérni a háború sújtotta Afganisztánba.
Túravezetőnk ugyanakkor szerencsésnek is mondható, fiatalkorúként került a gyámhatóság látókörébe, biztosított volt az iskoláztatása, ellátása, 24 éves koráig pedig utógondozó központban élhet.
Az idősebbeknek kevesebb kapaszkodó jut a pár hónapig járó menekültellátáson kívül. Többségük török giroszosoknál, aluljárós mobilszervizekben dolgozik, néha napi 12-14 órát.
Dariush útjára eljött Montserrat Feixas Vihé, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának regionális vezetője is.
A képviselő szerint érhető, ha egy kormány védi a területét és a gazdaságát, de ezzel együtt kötelessége befogadni és ellátni az országába érkező menekülteket is. Magyarországnak nem szabad elfelejtenie, hogy
1956 után kétszázezer magyar disszidenst fogadtak be világszerte, kérdés és ellenpropaganda nélkül,
mondta az Origónak Vihé.
Hozzátette, félelemkeltő kampány és kerítésépítés helyett azt kellene tudatosítani az emberekben, hogy a menekült nem arctalan massza, hanem hozzánk hasonló egyén, akit erőszakkal üldöztek el hazájából. Nem azért jön ide, mert ezt választotta, egyszerűen túl akar élni, elege van a félelemből és a mindennapi létbizonytalanságból.
Vihé szavait szinte alátámasztja Dariush kamaszkori kálváriája: 14 évesen indult el Afganisztánból, rövid iráni tartózkodás után pedig nekivágott a nyolc hónapig tartó vándorlásnak.
"Gyalog és csempészek furgonjain tettük meg az utat, de nem mindenki bírta ki.
A török-iráni határon menekültek holttesteit láttuk,
"volt, aki annyira legyengült, hogy bérelt szamár hátán kellett továbbvinnünk" - mesélte az Origónak az afgán fiatal.
Kemény volt a helyzet a török-bolgár határon is, a helyi kerítésen átjutottak, de tudták, a határőrök szó nélkül lelőhetik őket.
Végül gyalog jutottak el magyar területre, ahol jobbra fordult Dariush sora - élt Bicskén és a fóti gyerekvárosban is, amíg végül eljuthatott a
zajos, rohanó, és szerinte romantikus Budapestre.
Barátnőjével már a házasságot tervezgetik - és csak reméli, hogy végül nem választják el szerelmétől és új hazájától.
Jelenleg Magyarországon mintegy 140 ezer bevándorló él, ők azok, akik hosszabb ideje tartózkodnak az országban, de nem turisták, és nem is diplomaták. Közülük 100 ezren európai ország állampolgárai, jelentős részük magyar kötődésű.
A kontinensen kívülről körülbelül 40 ezren érkeztek, ebből a kínai közösség a legnagyobb, ők 10-15 ezren vannak, őket a vietnamiak és a törökök követik néhány ezer fővel. A sor végét a hírekben legtöbbször emlegetett szír, afgán és pakisztáni csoport zárja.
