Az iskolaigazgató is kifakadt a gyermekkórusügyben

gyerekkórus
Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítják meg Kabdebó Sándornak, a Magyar Rádió Gyermekkórusa vezető karnagyának szerződést. Az Origo úgy tudja, a karmester szerződése július 31-én lejár, és már megkapta felmondólevelét. A kórusban nagy a feszültség a kedvelt karnagy menesztése miatt. 
Vágólapra másolva!

Nem maradhatok csendben, mivel a gyerekek életéről, biztonságáról van szó – mondta Őri Csilla, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Ez az az iskola, ahová a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjai járnak.

A gyerekek sorsa a tét

"Három éve, az előző karnagyváltáskor nem szólaltam meg, most viszont nem hallgathatok. Akkor elviseltem a gyors stabilizálás érdekében az alaptalan rágalmakat, melyek szerint én voltam az, aki generáltam a személyi változást. A szakma ítéletet hirdetett, anélkül, hogy bárki megkérdezett volna. Nem hagyhatom, hogy a tanárokat, akik hihetetlen erőfeszítéssel dolgoznak a kórus osztályaiban, az iskolát, és ismét a személyemet rágalmazzák" - tette hozzá.

Nem lehet a gyerekkórus tagjait kitenni annak, hogy 3 évente cserélgetjük a karnagyokat.

A gyerekek kötődnek a tanáraikhoz, a szoros kapcsolat motiválja őket a teljesítményeik elérésére. Ismét értetlenül állok a döntés előtt, hogy miért kell Kabdebó Sándort meneszteni. Rengeteg munkánk van abban, hogy a 3 évvel ezelőtti feszült helyzetet stabilizáltuk.

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola Forrás: MTI/Jászai Csaba

A botrányos ügy egyik kulcsszereplője Hamada Katalin, a Magyar Rádió Szimfonikusokat, az MR Énekkart és az MR Gyermekkórust foglalkoztató Közszolgálati Kulturális Előadó-művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Őt tavaly szeptemberben nevezték ki erre a posztra, és mint ilyen, ő adta át a felmondólevelet Kabdebó Sándornak.

Az ellentét azonban nem friss,

tavaly óta tart a Kodály Zoltán iskola és az ügyvezető, valamint a karnagyok és az ügyvezető között.

Az igazgatónő szerint néhány szülő levélben indított lejárató kampányt az iskola, személye és a tanári kar ellen.

Az igazgatónő úgy látja, hogy összefüggés van az iskola támadása és Kabdebó Sándor menesztése között.

Vajon mi késztette a szülőket ennek a levélnek a megírására?- tette fel a kérdést Őri Csilla.

A szülők között is dúl a harc

Feszült szülői értekezlet volt csütörtökön az iskolában. Mihályi Endre Barnabás nevű fia is kórustag. A szülő elmondása szerint a heves vita azért robbant ki, mert Őri Csilla fel akart olvasni egy levelet, amelyben a szülők egy része az iskolát támadja. Ehhez azonban jelenlévők és a levelet jegyzők sem járultak hozzá.

Matos László, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya Forrás: MTI/Zih Zsolt

Mihályi Endre, aki maga is a zenei világban dolgozik, úgy látja, hogy Kabdebó Sándor és dr. Matos László kiváló munkát végzett. Szerinte mindenki azt mondja:

Kabdebó Sándor szerződése tehát július 31-én jár le. Ezt az MTVA sajtóosztálya is megerősítette lapunknak. Kabdebó Sándort megkerestük, de nem akart semmit mondani az ügyről.

A Magyar Rádió Gyerekkórusa még a King's Singers-szel is fellépett Forrás:Seprűs P. Péter

A Magyar Rádió közben próbajátékot hirdet koncertmester munkakörre határozott idejű munkaszerződéssel. A jelentkezés határideje: 2015. szeptember 1-e – olvasható az MTVA honlapján.

Az énekkar többsége viszont nem veszi tudomásul Hamada Katalin döntését, a szülőktől úgy tudjuk, maga Dr. Matos László, a másik karnagy is azért küzd, hogy Kabdebó Sándorral együtt folytathassa a munkát.

A világszínvonalúak

A két kórusvezető csinált egy magas színvonalú énekkart – tette hozzá Mihályi Endre. Példaként említette, hogy a Magyar Rádió Gyerekkórusa tavaly ősszel fellépett a Műpában a The King’s Singers-szel, ami a világ egyik legkiválóbbja.

Matos László, a Magyar Rádió Gyerekkórusának karmestere Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mihályi Endre azt mondta, Hamada Katalin nem nagyon akarta csütörtökön elmondani, hogy mi történt Kabdebó Sándorral. Egy másik szülő szerint a Kodály-suli alkalmatlan arra, hogy zenei képzést adjon. A gyerekek túlterheltek, felsőben erőn felül kell a gyerekeknek teljesíteni, hogy a tanulást és a kórustagságot összeegyeztessék.

Végül az értekezleten egy szülői kérdésre Hamada Katalin úgy fogalmazott „közös megegyezéssel távozott” Kabdebó Sándor karnagy.

Az MTVA Kabdebó Sándor menesztésével kapcsolatban azt írta,

Az Origo úgy tudja, Hamada Katalin elégedetlen volt Kabdebó Sándor munkájával, ezért menesztette. A szülők úgy tudják, Kabdebó Sándor helyét Brebovszky Klára harmadik számú karmester-tanár veheti át.

Az együttes egyébként márciusban ünnepelte 60 éves évfordulóját, akkor az intézményt rajongva magasztalták a szakmában.

Az ügy nagy vihart kavart azok körében, akik korábban tagjai voltak a kórusnak. Ketten is levelet írtak az Origónak. Úgy látják,

korábban is komoly szakmai munka folyt a kórusnál,

így nem értenek egyet azzal a szülői véleménnyel, amely szerint a mostani „vezetőknek három év alatt sikerült feltámasztaniuk a kórust tetszhalott állapotából”.

A Magyar Rádió Gyermekkórusa Forrás: MTI/Zih Zsolt

Az egyik levélíró, aki 2002 és 2007 között volt a gyermekkórus tagja, azt írta, amikor még Thész Gabriella vezette a kórust, az énekkar rendszeresen részt vett nívós nemzetközi és hazai eseményeken, rendszeres fellépő volt a Zeneakadémián és a Művészetek Palotájában, ráadásul az ország első számú gyerekkórusaként tartották számon.