Strandgyilkos idő lesz a hét végén

Vágólapra másolva!
A hétvégén beköszöntő csillagászati nyár nem igazán jár majd a nyaralók kedvében, ugyanis az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb időre számíthatunk, ráadásul az élénk, helyenként meg-megerősödő szél csökkenti majd a hőérzetünket, és különösen vasárnap sok gomolyfelhő is  zavarja a napsütést, tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzés szerint szombaton napközben a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de eső, zápor, egy-egy zivatar bárhol előfordulhat. Az északi, északnyugati szél élénk, a Dunántúlon és északkeleten időnként erős lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 18 és 24 fok között várható, keleten lesz a hűvösebb.