Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a pécsi egyetemen

Pécsi Tudományegyetem (PTE) természettudományi kutatóközpontja
Pécs, 2012. május 31. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) mintegy hétmilliárd forintból épülő új természettudományi kutatóközpontja. Az októbertől Szentághotai János nevét viselő, három épületből álló intézményben hétezer négyzetméteren húsz kutatócsoport dolgozik majd a természettudomány, az orvos- és egészségtudomány valamint a műszaki tudomány területén. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Pécsi Tudományegyetem ellen. Az intézményt még nem értesítették az eljárásról. Eközben zajlik még a vesztegetés miatt indított korábbi per is.
Vágólapra másolva!

Nagyobb vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság, "az elkövetés helye" a Pécsi Tudományegyetem központja - értesült az Origo.

Az egyetemnek nem szóltak

A lakossági feljelentés alapján indított eljárás április elsején indult és várhatóan június elsején ér véget. A nyomozásról azonban információink szerint hivatalosan

Először az ÁSZ jelezte

A feljelentő, Tényi István az Állami Számvevőszék tavaly novemberi beszámolójára alapozta feljelentését.

Gyanús közbeszerzéseket talált az ÁSZ a Pécsi Tudományegyetemnél, emiatt érkezett a fejelentés is Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

az ÁSZ rekord mennyiségű, összesen 121 jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) szemben, miután átvizsgálták az intézmény 2009 és 2013 között teljesített közbeszerzéseit

A kifogásolt beszerzések összege elérheti a kétmilliárd forintot is.

Részletek nélkül

A Számvevőszék a közbeszerzési hatósághoz fordult, mivel úgy vélték, egy vagy több érintett megsérthette a közbeszerzési törvényt, részleteket azonban nem közöltek az Origóval. Bár korábban ÁSZ közzétette a kérdéses beszerzések listáját is, abból nem derül ki, milyen szabálytalanságokat találhattak az egyetemnél.

Még tart az előző per

Az új nyomozás úgy indult meg, hogy még zajlik az évek óta tartó pécsi egyetemi vesztegetési per. A korábbi bűnügyben még 2008-ban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Imhof Gábort, a pécsi egyetemi vesztegetési per fő vádlottját is szabadlábra helyezték Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Vádiratuk szerint az érintettek bűnszervezetet alkotva, csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

16 ezer oldalon

Az ügyben huszonhét ember ellen folyt eljárás, több mint 16 ezer oldalnyi irat alapján, az első rendű vádlottat, az egyetem gazdasági főigazgatóját azonban három éve szabadlábra helyezték.