Reagált a vádakra a Népszabadság főszerkesztője

Murányi Marcell mesterkurzus SZEMÉLY FOGLALKOZÁS újságíró FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré CSELEKVÉS SZELLEMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS beszél MOZGÁSSAL  KAPCSOLATOS gesztikulál Budapest, 2008. március 29.
Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerk
Budapest, 2008. március 29. Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerkesztője beszél a Minőségi Bulvár Mesterkurzus első előadásán az Alexandra Könyvesházban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Cserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Népszabadság főszerkesztőjét. Murányi Marcell előzőleg, az őt ért vádakra úgy reagált: nem észlelte azt, hogy elsodorta a kerékpárost, de amint otthon észrevette a karcolást az autóján, azonnal visszament a baleset helyszínére. 
Vágólapra másolva!

A Népszabadság főszerkesztőjét a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsította meg. Murányi Marcell a kihallgatás során a segítségnyújtás elmulasztásáért és a baleset okozásáért is elismerte a felelősségét - közölte a köztévé híradása.

Közleményt adott ki

Előzőleg elismerte felelősségét, de a gázolást és a tudatos cserbenhagyást is cáfolta Murányi Marcell. A Népszabadság főszerkesztőjéről a Napi Gazdaság írta meg, hogy március 30-án a budapesti Rottenbiller és István utca kereszteződésében elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A baleset körülményeiről korábbi cikkünkből tájékozódhat.

Murányi Marcell az Origóhoz is eljuttatott közleményében elismerte, hogy a megadott időpontban és helyen baleset részese volt.

Murányi Marcell jelenleg a Népszabadság főszerkesztője, korábban a Blikket vezette Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nem vette észre

„Autómmal a külső sávból egy lelassult trolit kikerülve, majd onnan jobbra kanyarodva úgy sodortam el egy kerékpárost, hogy azt akkor nem észleltem. Mindössze egy furcsa hangot hallottam, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget. Hazaérve láttam meg az autóm jobb oldalán, a második ajtó hátsó részénél egy nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ekkor azonnal visszamentem a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök, és jelentkeztem náluk” – írta.

A főszerkesztő állítása szerint a két időpont között mindössze annyi idő telt el, amíg haza-illetve visszatért, azaz körülbelül 20-25 perc.

A főszerkesztő autóján egy 25 centis karcolás jelezte a balesetet Forrás: Murányi Marcell

Mélységesen megrendített

Murányi Marcell a felelősségét a kihallgatásán elismerte, hiszen – mint írta – az eset megtörtént, viszont úgy gondolja, nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázolt.

„Az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének” – tette hozzá.

Tájékoztatta a vezetőséget

A balesetről közleményt adott ki a Népszabadság kiadója, a Mediaworks Zrt. is. Ebben azt írták, Murányi Marcell a balesetet követő napon személyesen tájékoztatta az esetről a lap és a kiadó vezetőségét.

"Mindaddig, amíg a balesettel kapcsolatos hivatalos vizsgálatok és eljárások le nem zárulnak, a médiavállalat az ügyet a továbbiakban nem kívánja kommentálni" - írták.