Orbán is kerülte, Szijjártó mégis tárgyalt vele

Quaestor, Tarsoly Csaba
Vágólapra másolva!
Sem Orbán Viktor, sem pedig miniszterei nem találkoztak a Quaestor-botrány kirobbanásakor és az azt megelőző hetekben a cégvezető Tarsoly Csabával. Az egyetlen kivétel Szijjártó Péter, aki nemcsak telefonon beszélt a Quaestor-vezérrel, de személyesen is találkoztak.
Vágólapra másolva!

Még szabadlábon volt a most csalással gyanúsított, előzetesben ülő Quaestor-vezér Tarsoly Csaba, a brókerbotrány-sorozat kipattanása előtti és utáni hetekben, február 10. és március 27. között mégis már persona non grata volt a kormány tagjainál. A kormányfő és a miniszterek többsége is kerülte őt - derült ki a tárcáknak az MSZP-s Tóth Bertalan kérdésére adott írásbeli válaszaiból.

Semjén Zsolt elsőként válaszolt

Az Origo számolt be arról, hogy elsőként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válaszolt az ellenzéki képviselőnek. A KDNP-s politikus azt írta: "Soha életemben nem találkoztam Tarsoly Csabával". Azóta megérkezett a tárcák vezetőinek - többségében hasonlóan szűkszavú - válasza is.

Semjén Zsolt soha életében nem találkozott Tarsoly Csabával Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sem találkozott Tarsoly Csabával. Külön hangsúlyozta, hogy "sem magánszemélyként, sem pedig közfeladat ellátásával összefüggésben" nem találkozott vele. Arról sem tud, hogy minisztériuma államtitkára, főosztályvezetője vagy osztályvezetője találkozott volna vele.

Sem, sem - írták mások is

Trócsányi László igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott: sem ő, sem vezető beosztottjai nem találkoztak Tarsoly Csabával. Ugyanezt közölte Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének nevében Rétvári Bence államtitkár is.

A bukó tárca is válaszolt

Fazekas Sándor, a földművelési tárca vezetője és beosztottjai sem találkoztak a Quaestor-vezérrel. Fazekasnak egyébként már a lemondását is követelte az ellenzék, hiszen az a 410 millió forint, amit az állam elbukott a Hungária Értékpapír Zrt.-nél, a tárca egyik háttérintézményéé volt.

Fazekas Sándor agrárminiszter - tárcája a Hungáriánál bukott 410 milliót Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mint arról az Origo is beszámolt, a Földművelésügyi Minisztérium állítása szerint nem hibázott, és elhárította a felelősséget azért, hogy a tárca közvetve csaknem félmilliárd forintot veszített a brókerbotrányban. Mindenesetre soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a felelősök felkutatására.

Lázár János miniszter sem találkozott a Quaestor-vezérrel Forrás: MTI/Kovács Attila

A további minisztériumi válaszokból kiderült az is, hogy sem a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, sem Hende Csaba honvédelmi, illetve Pintér Sándor belügyminiszter vagy az érintett intézmények vezetői nem találkoztak Tarsoly Csabával.

Orbán csak közvetítőt küldött

Orbán Viktor miniszterelnök helyett is Semjén válaszolt. A KDNP-s politikus tudatta, a miniszterelnök sem találkozott a Quaestor-vezérrel. Pedig - ahogy mondani szokták - igény az lett volna rá. Mint azt az Origo megírta, március 9-én Tarsoly levélben kért találkozót a miniszterelnöktől.

Tarsoly Csaba segítségkérő levele a miniszterelnöknek Forrás: Origo

A Quaestor-vezér ebben elismerte, hogy a cégcsoport helyzete "ellehetetlenült", de úgy látta, hogy a helyzet még menthető, ám ehhez személyes találkozót és a kormányzat segítségét kérte. Orbán kiadta a feladatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, aki államtitkárát küldte Tarsolyhoz.

Varga Mihály egyik államtitkára találkozott Tarsollyal, de nem állapodtak meg Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Origo írta meg, hogy Orbán Gábor államtitkár már másnap találkozott Tarsollyal. Ám a tárca szerint "irreális és elfogadhatatlan megoldási javaslatot" tett, amiben az államra terhelte volna a kártalanítás teljes költségét. Az államtitkár ezzel nem értett egyet, megállapodás sem született."

Az MSZP-s politikus kérdésére ezt írta le Varga Mihály is, megjegyezve: Orbán Gáboron kívül más nem találkozott a Quaestor-vezérrel.

Szijjártó Péter a kakukktojás

A fenti, már ismert államtitkári találkozón túl egyedül a Külgazdasági- és Külügyminisztérium válasza szolgált újdonsággal. Ebben Szijjártó Péter arról írt, hogy február 13-án találkozott Tarsoly Csabával, aki a Duna City projekt előkészítésének fejleményeiről számolt be neki. Ez a Quaestor nagyszabású budapesti ingatlanfejlesztési projektje volt.

Szijjártó Péter az egyetlen miniszter, aki a közelmúltban találkozott Tarsollyal Fotó: Origo

Ez azért furcsa, mert április elején a miniszter még úgy nyilatkozott, hogy megkereste őt Tarsoly Csaba a Quaestor bedőlése előtt, de nem pontosította, hogy mikor.

Van még más furcsaság is

Más újdonsággal is szolgált azonban Szijjártó válasza. Eszerint "március 5-én Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár külföldi befektetőt vitt a Quaestorhoz tárgyalni a Duna City projekttel kapcsolatban".

Tarsoly Csaba jelenleg előzetes letartóztatásban van Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Vagyis amikor a tárca - nemrég vezetőt váltó - háttérintézménye, a Magyar Nemzeti Kereskedőház éppen kivette a 3,8 milliárdos megtakarítását a Quaestorból, Szijjártó államtitkára még befektetőknek ajánlotta a cég ingatlanprojektjét. Több mint egy héttel az után, hogy Orbán Viktor a február 25-i kormányülésen utasította minisztereit: vegyék ki az állami pénzeket a brókercégekből.

Órákon át vallott a Quaestor-vezér

Az Origo derítette ki, hogy Tarsoly Csaba többórás videovallomást tett. Ezt megerősítette az előzetesben lévő férfi ügyvédje, Papp Gábor, aki szerint a nyomozók ragaszkodtak ehhez, de végül is mindenkinek az érdeke. Úgy tudjuk, Tarsoly részletesen "kitálalt", de az ügyvédje csak annyit mondott: érdemi vallomást tett.

Papp Gábor ügyvéd szerint Tarsolyt törvénytelenül tartóztatták le Fotó: Sztankó Bálint - Origo

Tarsoly ügyvédje az Origónak adott interjújában arról is beszélt, hogy a Quaestor-kötvények túljegyzése talán szabálytalan volt, de ez nem bűncselekmény, és nem jelenti azt, hogy hazardírozás folyt volna a cégnél, ráadásul úgy vélte, a csalás gyanúja nem áll meg, ügyfelét törvénytelenül tartóztatták le.