Fusson, ha kedves a városa

29. Telekom Vivicittá, futás, félmaraton, maraton, budapest
Budapest, 2014. április 13. A 29. Telekom Vivicittá városvédő futás félmaratoni mezőnyének résztvevői egy frissítőpontnál a budai alsó rakparton 2014. április 13-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A hétvégén rendezik meg Budapesten a Vivicittá futamot, a rendezvény miatt vasárnap több kerületben is forgalomkorlátozások lesznek. Megmutatjuk, merre induljon, ha együtt futna a versenyzőkkel, vagy ha inkább kikerülné őket.
Vágólapra másolva!

Április 18. és 19. között rendezik Budapesten a 30. Vivicittá városvédő futamot. A verseny különböző állomásaira közel 20 ezren neveztek be, várhatóan hatalmas tömeg fut majd a főváros utcáin és hídjain.

A szigeten kezdtek

Szombat délelőtt 11 órától a Vivicittá rövid távú futamait rendezték meg, köztük a 3,5 kilométeres Minicittát, a Családi Futást és a fogyatékkal élők 750 méteres versenyét. A kisebb versenyek a Margitszigeten voltak, így ezek nem jártak lényeges forgalmi változásokkal sem.

Futás négy kerületben

Vasárnap viszont Budapest számos pontján elterelésekre lehet számítani: reggel 9 órakor, a Margitszigetről indul a Telekom Vivicittá Félmaraton, ami a főváros I., V., IX. és XIII. kerületét is érinti.

Várhatóan több tízezren vesznek részt majd vasárnap a budapesti Vivicittá-futamokon. A kép a tavalyi versenyen készült Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ugyanezen az útvonalon, de több pont kihagyásával halad majd a tíz kilométeres Városvédő Futam, ami 12.30-kor startol, és a hét kilométeres Midicittá is, 14.30-as kezdettel.

A tervezett útvonal

Központi út - Árpád hídi felhajtó - Árpád híd (déli oldal) - Népfürdő utcai lehajtó - Népfüdő utca - Dráva utcai lehajtó - Pesti alsó rakpart - Szent István parki felhajtó - Újpesti rakpart - Jászai Mari tér - Széchenyi rakpart - Markó utca - Honvéd utca - Alkotmány utca - Bajcsy - Zsilinszky út - FORDÍTÓ ( a József Attila utca előtt) - Bajcsy - Zsilinszky út - Alkotmány utca - Honvéd utca - Bátori utca - Nádor utca - Garibaldi utca - Akadémia utca - Széchenyi István tér - Lánchíd-Clark Ádám tér - Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Várkert rakpart (villamossín) - Döbrentei tér - Szent Gellért rakpart (villamossín)- Szabadság híd - Fővám tér (a BCE előtt) - Pesti alsó rakpart-Dráva utcai felhajtó - Népfürdő utca - Árpád hídi felhajtó (déli) - Árpád híd (déli oldal) - Margitszigeti lehajtó - Központi út - Bringó hintó útja - Hajós Alfréd sétány - Kertmozi útja - Központi út.

Rajtidők és elterelések

A vasárnapi futóverseny várhatóan 17 óráig tart, az autósok ezalatt útlezárásokra, elterelésekre számíthatnak az érintett szakaszokon.

A futóversenyek térképes, időrend szerint útvonala Forrás:forgalmivaltozasok.hu

A futamok felosztásáról, a pontos rajtidőkről ide kattintva lehet tájékozódni.

De mi az a Vivicittá?

A Vivicittá-futamot először Olaszországban rendezték meg 1984-ben, majd egyre több ország vette át a tízezreket megmozgató programot. A futás csak részben szól a versenyről és a sportteljesítményről, célja, hogy a városlakók új perspektívából láthassák lakhelyüket, felfedezzék környezetük eddig észre sem vett részleteit.

Magyarországon 1997 óta tartanak futamokat előbb a Matáv, később a Telekom támogatásával. A verseny állomásairól, eredményeiről beszámol az Origo is.

A következő Vivicittá-futást április 25-én Nyíregyházán, majd 26-án Pécsen tartják meg.