Több mint 40 gránátot találtak Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Több mint negyven világháborús gránátot találtak Kecskeméten kedd délután útépítés közben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.
Vágólapra másolva!

Bátyi Edina elmondta: Kecskemét északi részén az elkerülő út építésénél kerültek elő a robbanótestek. A tűzszerészek ötven négyzetméternyi terület átvizsgálásával negyvennégy 8,8 centiméteres (tizenhét repesz- és huszonhét páncéltörő) gránátot találtak. A helyszínen valószínűleg légvédelmi tüzelőállás lehetett - jegyezte meg.

A robbanótestek közül egy nincs szállítható állapotban, ezért azt a helyszínen semmisítik meg. A többit a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik a tűzszerészek - tette hozzá.

Néhány hete az Origo is beszámolt róla, hogy második világháborús gránátot találtak a XI. kerületi Alsóhegy úton. Megírtuk azt is, hogy március elején akár fel is robbanhatott volna az a férfi, aki órákon át feküdt egy éles gránáton Abádszalók egyik utcájának közepén.