Gyurcsány értékelte a magyarországi politikai helyzetet

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc az Európai Parlament elnökével találkozott. A Demokratikus Koalíció szűkszavú közleménye a részletekre ugyan nem tér ki. Egy biztos, a magyarországi politikai helyzetet is értékelték. 
Vágólapra másolva!

A DK sajtóirodája közölte, hogy az Országház épületében tárgyalt Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A megbeszélésen értékelték a magyarországi politikai fejleményeket és az Európai Unió előtti feladatokat is. A korábbi magyar miniszterelnök és a német szociáldemokrata politikus legutóbb tavaly decemberben találkozott.