Elfogták a Hosszúpályiban megölt idős házaspár feltételezett gyilkosát

Hosszúpályi, 2015. április 5.
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2015. április 5-én Hosszúpályiban, a Szabadság utcában, ahol előző este családi házukban megöltek egy idős házaspárt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Hosszúpályi, 2015. április 5. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2015. április 5-én Hosszúpályiban, a Szabadság utcában, ahol előző este családi házukban megöltek egy idős házaspárt. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Egy 27 éves debreceni férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy megölt egy idős házaspárt szombaton Hosszúpályiban - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap.
Vágólapra másolva!

Demeter Erika elmondta: Hosszúpályiban, egy Szabadság utcai házban szombat este 21 óra körüli időben találtak rá a házaspár holttestére.

Családi házukban ölték meg az idős házaspárt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A sértettek halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta - tette hozzá.
A rendőrség emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Őrizetbe vették

Demeter Erika tájékoztatása szerint a gyilkosság elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves debreceni férfit vasárnap délelőtt 11 óra 20 perckor fogták el.

A rendőrség a férfit őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatását - tette hozzá a sajtóreferens.