Gőgös nem Tállaira célzott, csak a levegőbe lőtt

Gőgös Zoltán; Tállai András;  Novák Előd;   Vitányi István József Budapest, 2015. március 17.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára (j) felszólal, balra Gőgös Zoltán szocialista képviselő kézmozdulatokat tesz az Országgyűlé
Budapest, 2015. március 17. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára (j) felszólal, balra Gőgös Zoltán szocialista képviselő kézmozdulatokat tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. március 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Indulat szülte Gőgös Zoltán „légpuskás" kézmozdulatát, ami valóban az volt, aminek látszott, viszont csak a levegőbe lőtt, nem a fideszes államtitkárra célzott - ismerte el az eset miatt elnézést kérő MSZP-s politikus az Origónak.
Vágólapra másolva!

Súlyos baklövésnek tűnik az MSZP-s Gőgös Zoltán parlamenti ülésen tett, puskalövést imitáló kézmozdulata, mert ahogy az Origónak a képviselő maga is elismerte, "ilyet nem szokás csinálni". Elnézést kért, bár jelezte, hogy nem személy ellen irányult a mozdulat, lemondani pedig nem fog.

Egyértelműen hülyeség volt

"Egyértelműen hülyeség volt, elnézést kérek" - mondta az Origónak Gőgös Zoltán, akiről bejárta a sajtót a parlament keddi ülésén készült fotó. A képen olyan mozdulatot tesz, mintha puskával lőne, miközben néhány méterre tőle Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára beszél.

Tállai András (balra) felszólalása közben Gőgös Zoltán "kézmozdulatot tesz" Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Blikk fel is hívta Gőgöst, és magyarázatot kért a fotóra, a szocialista politikus pedig a lapnak azt mondta, nem akart lelőni senkit, véletlenek összjátéka lehetett a mozdulat. "Mivel influenzás vagyok, köhögni kezdtem, ledobtam a papírt, és a kezemet a számhoz tettem, miközben a fotós megörökítette a pillanatot." Később az Alfahír.hu-nak is nagyjából ezt ismételte meg.

Hazugság, hogy hazudott volna

Nem igaz, hogy összevissza hazudoztam, ahogy azt a Jobbik állítja - mondta Gőgös Zoltán. A szocialista politikus elismerte, hogy a Blikknek és később az Alfahírnek is azt a magyarázatot adta, hogy köhögött, meg papírt mutogatott, és mindkettő igaz is volt.

A Tállai-Gőgös vita egy másik pillanata, kézmozdulat nélkül Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Nem emlékeztem erre a konkrét mozdulatra, a Quaestorral szembeni felügyeleti ellenőrzésről szóló, a mi időnkben, 2010-ben készült papírt mutattam fel, amikor Tállai András megint az MSZP felelősségéről beszélt az ügyben, és közben még köhögtem is, nem tudtam elsőre, nem-e az volt."

Aztán állítása szerint Gőgös megnézte a videofelvételt is, amiből a lövöldözős mozdulat egyértelmű volt. "Ekkor azonnal kiírtam a Facebookra, hogy nem is tudnám tagadni, hogy ez látszik rajta, de nem személy ellen irányult, nem is a jobbikosok felé, mert nem is arra ülnek, csak a levegőbe mutattam."

Kemény vita, eldurrant az agya

Gőgös szerint "iszonyatosan kemény vita volt a Quaestor-ügyben, ezt a mozdulatot az indulat szülte, eldurrant az agyam". Szerinte a mozdulat arról szólt, hogy "ha nekik még mindig fontosabb a győri futballcsapat, mint az ügy felderítése, akkor ennek nagyon csúnya vége lesz".

Az MSZP-s politikus elárulta, hogy a felesége is leszidta emiatt, bár nem annyira, mintha az derült volna ki, hogy a barátnőjével utazgat Párizsba közpénzen, mint Hende Csaba. Gőgös azt mondta, tudja, hogy

A Jobbik felszólította lemondásra, mert a párt szerint a szocialista politikus ebben a kérdésben hazudott. Gőgös Zoltán azonban ezt nem teszi meg. "Nem hiszem, hogy egy elkapott kézmozdulatért le kellene mondanom, mutassanak olyan embert, aki még életében nem követett el hülyeséget." Hozzátette: nem vadász, puskája nincs, nem is tud lőni, csak horgászni szokott.

Szanyi, Gyurcsány, Orbán is bemozdult

Nem Gőgös Zoltán az egyetlen, aki félreérthető, vagy adott esetben félreérthetetlen mozdulatot tesz a parlamenti ülésen, vagy más nyilvános szereplésen. A MSZP-s Szanyi Tibor egyszer a parlamentben a középső ujját mutatta képviselőtársai felé, ami után kapott is egy főzőkesztyűt a KDNP-sektől, hogy többet ne fordulhasson elő ilyesmi. A kesztyűt az Országház folyosóján felvette, és pózolt vele.

Szanyi Tibor a kesztyűvel, ami eltakarja a kezét, ha bemutat Fotó: Hajdú D. András [origo]

Orbán Viktorról is készült olyan kézmozdulat, amely igencsak félreérthető volt. A magyar miniszterelnök 2011 novemberében, Strasbourgban vett részt egy sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy-jal, az Európa Tanács elnökével. Beleszólt volna a mikrofonba, de nem volt bekapcsolva, mire olyan mozdulatot tett, mintha bemutatott volna.

Orbán Viktor Strasbourgban félreérthető mozdulatot tett Forrás: AP/SITA

Magyarázkodnia kellett korábban Gyurcsány Ferencnek is, akit 2006 tavaszán egy vidéki lakossági fórumon fotóztak le, amint az őt szidó tüntetők felé tesz egy mozdulatot. Az Origo is beszámolt róla, hogy ez alapján a fideszes Deutsch Tamás azzal vádolta a kormányfőt, hogy hüvelykujját lefelé tartva bemutatott az embereknek, és ezzel azt üzente, hogy "Magyarország bekaphatja". Gyurcsány úgy reagált: csak integetett, majd leeresztette a kezét, minden más állítás rágalom.