Vágólapra másolva!
Séta közben akarta megerőszakolni alkalmi ismerősét a 44 éves férfi, de az asszony ellenállt.
Vágólapra másolva!

Szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy 44 éves szentmártonkátai lakost, aki január 13-án támadt rá egy nőre Boldogkátán.

A tettes egy üzletben ismerkedett meg a 30 éves, budapesti asszonnyal, akit elkísért a közeli buszmegállóig, séta közben azonban szexet is akart: erőszakoskodni kezdett a nővel, és csak az áldozat heves ellenállásán múlt, hogy nem járt sikerrel.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a támadót, akit a bírósági döntés alapján két nappal később házi őrizetbe helyeztek. Ügyében a Nagykátai Rendőrkapitányság folytat eljárást.