Négy nap múlva itt az új amerikai nagykövet

Colleen Bell
Eskütétel
Vágólapra másolva!
Jövő hétfőn érkezik Magyarországra Colleen Bradley Bell, az új amerikai nagykövet - mondta el az M1 Ma Reggel című műsorában Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A diplomatát „nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk” - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy érkezésével „új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus”.

Colleen Bell és családja. Jövő héten érkeznek Forrás: AFP/Getty Images/Charley Gallay

Az államtitkár megjegyezte, "a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra", amelyek kiválóak és fejlődnek. A kormányzatnak tíz egyesült államokbeli céggel van stratégiai megállapodása, az 50 legnagyobb amerikai multinacionális cég közül mintegy 40 jelen van az országban, az elmúlt egy évben pedig közel megduplázódott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat magyar többlete - fejtette ki.

Hollywoodi bulival búcsúztatták

Colleen Bell december 16-án tette le ünnepélyes esküjét az Egyesült Államok külügyminisztériumában, a múlt héten pedig barátai is hatalmas partival búcsúztatták el. A négygyermekes édesanya kinevezése nagy botrányt kavart, mivel a republikánus szenátorok szerint semmilyen tapasztalata nincs. Colleen Bell és férje a legnépszerűbb amerikai szappanopera, a Gazdagok és szépek producereként lettek ismertek az Egyesült Államokban, Barack Obama újraválasztási kampányát kétmillió dollárral támogatták.

Az új budapesti nagykövet december 16-án tette le esküjét Forrás: Origo

Diplomáciai bonyodalom

Az új budapesti nagykövet legnagyobb ellenzője John McCain volt, aki szenátusi beszédében úgy fogalmazott: „Egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal, és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek.”

A republikánus szenátor szavai diplomáciai bonyodalmat okoztak, miután kiderült, hogy McCain Orbán Viktorra gondolt, amikor az „újfasiszta diktátor” szavakat használta. Szijjártó Péter külügyminiszter pár nappal később még André Goodfriendet, az ideiglenes budapesti ügyvivőt is behívatta emiatt a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.