Kisgyerek is megsérült egy szolnoki házrobbanásban

Vágólapra másolva!
Egy családi ház robbant fel az éjjel Szolnokon. Hárman voltak bent, köztük egy gyermek. Mindhárman súlyosan sérültek. 
Vágólapra másolva!

Robbanás történt Szolnokon, a szandaszőlősi városrészen, a Fazekas Mihály utcában éjszaka. A házban két felnőtt és egy gyermek volt, mindhárman súlyosan sérültek, és kórházba kerültek.

A robbanás szinte megsemmisítette a tetőt, a tetőszerkezet beomlott, az épület pedig kigyulladt. A tűzoltók, miután eloltották a tüzet, elzárták a gázt, és az áramot is kikapcsolták. A robbanás olyan erejű volt, hogy az egyik szomszédos épület is megrongálódott – tájékoztatta az Origót S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.