Hét cég is felújítaná a 3-as metró kocsijait

hármas metró, 3-as metró, metrókocsi
Vágólapra másolva!
Hét céget is érdekel a 3-as metró régi orosz kocsijainak felújítására kiírt tender, ami 65 milliárd forintos megbízást jelent. A BKV februárban kér ajánlatot a szerinte alkalmas jelentkezőktől.
Vágólapra másolva!

Huszonkét érdeklődő vette át ugyan a pályázati dokumentációt, de végül közülük hét jelentkezett csak a tenderre, amelyet a BKV Zrt. a 3-as metró régi orosz szerelvényeinek felújítására írt ki - közölte a BKV. Azt írták, a december 30-i határidőig heten jelentkeztek, de a cégeket nem nevezték meg.

Az Index megtudta, hogy ez a hét társaság jelentkezett:

  • a francia Alstom Transport
  • a spanyol CAF
  • a nyíregyházi Kelet-Út Kft.
  • az orosz Metrovagonmas és a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft.
  • a román Reloc-Elektroputere-Astra
  • az észt Skinest Rail
  • és a cseh Skoda Transport
Megérettek a cserére a 30 éves öreg járművek, mégis csak felújítják őket Fotó: Origo

A mintegy 65 milliárd forintosra becsült megbízás győztesének kihirdetése még messzebb van, ugyanis az eljárás első szakaszában csak a jelentkezők alkalmasságát értékelik. Ez 1-2 hónapig is eltarthat, ezután kérik csak fel konkrét ajánlattételre az alkalmasnak minősített cégeket.

A Fővárosi Önkormányzat néhány hete közölte, hogy jövő május végéig zárulhat le az az eljárás, amelynek keretében előteremtenék a 3-as metró kocsijainak felújításához szükséges forrásokat, a kivitelezővel pedig várhatóan 2015 első félévében köthet szerződést a BKV.

Körülbelül 65 milliárd forintba kerül a kocsik teljes felújítása Fotó: Origo

A projektre 65 milliárd forintot szán a főváros. A pályázati dokumentációból kiderült, hogy a felújítás és engedélyezés 39 hónapig tarthat, a késedelmes vagy hibás teljesítés kötbére 1,5 milliárd forint, és naponta 1 millióval növekszik. A bírálati szempontok közül az ár a legfontosabb; a BKV utólag fizetne.

Az, hogy a fővárosnak hitelből kell előteremtenie a fedezetet, már a nyáron eldőlt. Akkor derült ki, hogy a kormány nem ad pénzt a felújításhoz. A lassan életveszélyessé váló metróról személyesen a kormányfővel egyeztető főpolgármesternek annyit sikerült csak elérnie, hogy hitelt vehet fel a város.