Minden szabályt megszegett a lelfülelt sofőr

Vágólapra másolva!
Halmozta a szabálysértéseket a 19 éves férfi, akit Rákócziújfalun állítottak meg a rendőrök: nem vezethetett volna, trükközött a rendszámmal, és autóját sem helyezték itthon forgalomba.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették a december 27-én elkapott fiatalt, aki többszörösen is megszegte az előírásokat. A rendőrök először azt vették észre, hogy egy másik autóhoz kiadott rendszámtáblát használ - ezután derült ki, hogy a férfinél jogosítvány sincs, mivel egy korábbi szabálysértés miatt eltiltották a vezetéstől.

A martfűi illetőségű sofőr később bevallotta, hogy külföldről behozott autója Magyarországon nincs forgalomba helyezve, két nappal korábban vásárolta, de erről a felek adásvételi szerződést nem írtak alá. Az autóra magyar forgalmi rendszámokat szerelt, hogy tudjon vele közlekedni.

A Szolnoki Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés ügyében indított eljárást a szabálysértő ellen, akit az eltiltás alatti vezetés miatt vettek őrizetbe.