Tizenhat párt indulna Veszprémben

Veszprémi választás - Némedi Lajos alpolgármester a Fidesz-KDNP jelöltje
Porga Gyula, Navracsics Tibor és Némedi Lajos
Vágólapra másolva!
Újabb négy jelölő szervezetet vett nyilvántartásba a február 22-ei veszprémi időközi országgyűlési képviselőválasztásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén. Ez azt jelenti, hogy már tizenhat párt állítana – önállóan vagy együtt – jelöltet. Nincsenek köztük azok, akik függetlenként indulnának.
Vágólapra másolva!

A testület egyhangúlag döntött az Aquila Párt, a Lokálpatrióta Párt, a Magyar Liberális Párt és A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt nyilvántartásba vételéről.

Az NVB korábban már döntött a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, a Magyar Munkáspárt, a Magyar Szocialista Párt, az Elégedetlenek Pártja, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Zöldek Pártja, a Lehet Más a Politika, az Összefogás Párt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyarországi Cigányok Fóruma - Összefogás Magyarországért Párt, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség nyilvántartásba vételéről.

Kész Zoltán,veszprémi független ellenzéki jelölt Fotó: Bielik István - Origo

Január 5-től lehet gyűjteni az ajánlásokat

A függetlenként induló jelölteknek nem kell regisztráltatniuk magukat a választásra. Ezt azt jelenti, hogy az ajánlóívek kikéréséig, tehát január 5-éig nem lehet tudni, hányan kívánnak indulni a megmérettetésen.

Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi országgyűlési képviselőjét november 1-jével uniós biztossá nevezték ki, így – mivel az uniós biztosi megbízatás és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen – október 30-i hatállyal lemondott – a Fidesz-frakcióban betöltött – országgyűlési mandátumáról.

Porga Gyula, Navracsics Tibor és Némedi Lajos, a Fidesz veszprémi országgyűlési-képviselőjelöltje Forrás: MTI/Nagy Lajos

Az NVB február 22-ére tűzte ki az időközi választás időpontját. A választókat január 5-ig értesítik arról, hogy szerepelnek a névjegyzékben, az ajánlásokat január 5-től gyűjthetik az indulni szándékozók. Az országgyűlési egyéni választókerületben induló jelölteknek 500 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük, az ajánlásokat január 19-én 16 óráig kell leadniuk a választási bizottságnál.

2 százalék fölött nem kell fizetni

A nagy számú indulás mögött az állhat, hogy az egyéni választókerületi jelöltek egymillió forint összegű, a központi költségvetésből juttatott támogatásra jogosultak. Annak a jelöltnek, aki nem számol el az egymillió forintos állami támogatással, a támogatás kétszeresét kell visszafizetnie. Ha a jelölt nem szerzi meg az egyéni választókerületben leadott érvényes szavazatok legalább 2 százalékát, vagy a szavazás előtt visszalép, akkor vissza kell fizetnie az állami támogatást a kincstárnak.

Az újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választást az MSZP nyerte Forrás: MTI/Kovács Tamás

Újpesten is sok jelölt volt

A jelöltek helyzetét az is megkönnyíti, hogy egy körülbelül 74 ezer választójogosulttal bíró körzetben kell csak 500 ajánlást összegyűjteniük. Nem a veszprémi lenne az első eset, hogy sok jelölt indul. A november 23-i újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választáson 13-an indultak, de csak öt jelölt érte el a két százalékos eredményt, így nekik nem kellett visszafizetni az egymillió forintos támogatást.