Kitiltották Ukrajnából a Jobbik alelnökét

Vágólapra másolva!
Öt évig nem léphet be Ukrajna területére Szávay István. A Jobbik alelnöke azt mondta, hogy az ukrán hatóságok döntésüket semmivel sem indokolták. A politikus felszólította a kormányt, hogy valamennyi kitiltási ügyben úgy lépjen fel, ahogyan az amerikai beutazási tilalom kapcsán. 
Vágólapra másolva!

Nemrégiben az ukrán határra érve tudta meg Szávay István, hogy öt évig nem léphet be Ukrajna területére – értesült a párt honlapja az Alfahírre hivatkozva. A Jobbik alelnöke hozzátette: ez a lépés a magánéletét is érinti, hiszen felesége kárpátaljai magyar és ukrán állampolgár, így a karácsonyt is a családjától távol kell töltenie, továbbá a két éves keresztlányát sem látogathatja meg. Szávay István azt mondta, hogy az ukrán hatóságok döntésüket nem indokolták semmivel.

Szávay István (jobbról) magánéletét is érinti a kitiltás Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kormány nem tesz semmit

A Jobbik alelnöke hétfői elmondta: míg az amerikai kitiltási ügyben a kormányzat rendkívül határozottan lépett fel, bizonyítékokat és tájékoztatást követelt, addig az ellenzéki politikusok és közéleti szereplők a környező országokból történő kitiltásának esetében semmit sem tettek. Hozzátette: a Jobbik felszólította a kormányt, hogy valamennyi kitiltási ügyben olyan határozottan lépjen fel, mint ahogyan tette ezt az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban.

A teljes cikket itt olvashatja.