Bőséges, jó minőségű a karácsonyi halkínálat

ÁLLAT hal halászat halgazdálkodás kifogott hal lehalászás őszi lehalászás ponty VÍZI ÁLLAT Hortobágy község, 2013. október 22.
Egy ponty, amelyet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Árkus tóegységének csécsi tavából fogtak ki 2013. október 22-én. Megkezdődött a
Hortobágy község, 2013. október 22. Egy ponty, amelyet a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Árkus tóegységének csécsi tavából fogtak ki 2013. október 22-én. Megkezdődött az őszi lehalászás a halgazdaság halastavain, ahol a két hónapig tartó hálóvetés során 1000 tonna pontyot, 300 tonna busát és 100 tonna egyéb halat, főként harcsát és amurt fognak ki. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Bőséges a karácsonyi halkínálat, a kereskedők elérhető áron, jó minőségű halat kínálnak a fogyasztóknak - közölte a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének elnöke.
Vágólapra másolva!

A ponty kilogrammonként 800-1000 forintba kerül, a ragadozó halak - harcsa, csuka, süllő - kilogrammonként 1500-3000 forint közötti áron kerülnek forgalomba, de a növényevő halakat - kárászt, busát - kilónként már 600-700 forintért is meg lehet vásárolni - mondta el Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nincs iszapíz

Az állategészségügyi szabályozások miatt nem adhatnak át élő halakat a fogyasztónak, de az "árut" az értékesítés pillanatáig életben tartják. Ugyanakkor egyre többen keresnek feldolgozott, konyhakész, filézett halakat, aminek kilogrammonkénti ára 1300-1600 forint.

Bőséges a karácsonyi halkínálat, a kereskedők elérhető áron, jó minőségű halat kínálnak a fogyasztóknak Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Beszélt arról is, hogy az idei bőséges csapadéknak köszönhetően a halastavakban folyamatosan cserélődött a víz, kitűnő ragadozóhal-állomány alakult ki. Ennek köszönhetően a halak ízletesek, ezúttal nincs "iszapízük", amely más években jellemző.

Nő a halfogyasztás

A jó minőségű magyar hal iránt folyamatosan nő az érdeklődés. A legfrissebb számítások szerint az egy főre jutó hazai halfogyasztás elérte a 4 kilogrammot, míg az 1990-es években az emberek átlagosan alig 2,5 kilogramm halat fogyasztottak évente.

Németh István emlékeztetett: az Európai Unióban az élősúlyra átszámított átlagos halfogyasztás évente fejenként 17-18 kilogramm. A Magyar Halászati Operatív Program támogatásával indított, halfogyasztást bővítő marketing program keretében ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy a hal egészséges, fogyasztása nem csak karácsonykor ajánlott.