Túl csekély és későn érkezik a segítség az ebola sújtotta országoknak

ebolajárat
Afrikában hiába küzdenek az ebola ellen
Vágólapra másolva!
Elégedetlen az ebolajárvány sújtotta országoknak nyújtott nemzetközi segítséggel az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet.
Vágólapra másolva!

A szervezet elnöke, Joanne Liu a Focus című német hetilap legfrissebb számában megjelent interjújában bírálta a nemzetközi szervezeteket, úgy értékelve, hogy túl csekély és későn érkezik a járvány által érintett nyugat-afrikai országoknak nyújtott segítség. Annak a nézetnek adott hangot, hogy az ebola elleni harcban túlságosan magukra maradtak a helyi orvosok és ápolók, valamint a humanitárius segítők.

December közepéig körülbelül 6900-an vesztették életüket a járványban Forrás: Flickr/European Commission DG ECHO (2)

A nemzetközi közösség által nyújtott segítség "túl késői és túl csekély" - mondta Joanne Liu. Úgy vélekedett, hogy egészen más a járvány okozta helyzet a leginkább érintett országokban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában, mint ahogy a világ eddig látta.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet jelenleg elsősorban Sierra Leonéra összpontosítja erőfeszítéseit, értékelése szerint ugyanis ebben az országban növekszik a leggyorsabb ütemben a fertőzések száma.

Csaknem 7000 áldozat

A rendkívül fertőző, halálos vérzéses láz 2013 decemberében ütötte fel ismét a fejét Guineában. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint egy év leforgása alatt, december közepéig mintegy 6900-an vesztették életüket a járványban, és majdnem 18 500 megbetegedést regisztráltak. Az esetek 99 százaléka Libériában, Sierra Leonéban és Guineában történt.

A kanadai születésű, kínai bevándorló családból származó Joanne Liu 2013 júniusa óta áll az Orvosok Határok Nélkül szervezet élén.