Ahol az orvos is pisztollyal jár

TEK orvos
Vágólapra másolva!
Különleges egészségügyi csapat kíséri a Terrorelhárítási Központ (TEK) minden bevetését. Orvosaik és mentőtisztjeik egy percen belül ellátják a sebesülteket, de harcolnak is, ha kell – ők kísérik hivatalos és magánútjaikon Orbán Viktort és Áder Jánost. Fegyveres doktorok meséltek munkájukról az Origónak.
Vágólapra másolva!

Vannak mentősök, akik szolgálaton kívül a terrorelhárításnak is bedolgoznak – hallottam a pletykát, ebből az információmorzsából indultam ki a TEK külsős munkatársai után kérdezősködve. A Terrorelhárítási Központ meglepően nyitottan fogadta levelemet, sőt, személyes beszélgetésre is invitáltak, ahol kiderült, hogy pont fordítva történik minden – de erről később.

A gettó szívében

Reggel tíz órára beszéltük meg a találkozót a TEK kőbányai központjában, és már a megérkezés is felért egy kalanddal.

A környék és lakói díszlet vagy smink nélkül szerepelhetnének egy új Mad Max-filmben: ottjártamkor 15-20 fős, keményen betépett banda üvöltözött, kergetőzött a Hős és a Zách utca kereszteződésében, a közszolgálati egyetem és a Készenléti Rendőrség bázisai között. Valakihez éppen mentőt hívtak, villogott a kék fény, miközben nekivadult pittbull rázta-döngette egy elhanyagolt udvar rácsos kapuját – kevéssel arrébb kapucnis alakok bandukoltak a kitört ablakú gettósor felé.

Ezek után megkönnyebbülés volt látni a TEK géppisztolyos, napszemüveges kapuőrét. A gyors átvizsgálás után elektromos autóval vittek tovább a speciális egészségügyi team vezetőjéhez, dr. Faggyas Attila főorvos századoshoz.

Különleges osztály

A kigyúrt, kopasz főorvos tisztázta a kezdeti félreértést: a TEK-es orvosok, mentőtisztek, ápolók nem fusiznak – ők a Terrorelhárítási Központ munkatársai, közalkalmazottak vagy rendőrök. A 24 órás szolgálati időn kívül, 72 órás szabadidejükben viszont dolgoznak még kórházakban vagy a mentőszolgálatnál, ha jut rá energiájuk.

Főorvos és rendőr is a TEK egészségügyi teamjét vezető Faggyas Attila Fotó: Bielik István - Origo

"A helyi egészségügyi állomány a TEK egyik különlegessége" – mesélte büszkén – "nincs a világon még egy olyan terrorelhárítási szerv, ahol e speciális egészségügyi tevékenységet főosztályi szintre emelték volna, és ahol az életmentő szakemberek ilyen gyorsan, szervezetten működnének együtt a kommandósokkal."

Külföldieket is tanítanak

Mint megtudtuk, a egészségügyi biztosító csapatot Hajdu János főigazgató hozta létre, ezzel egy olyan struktúrát alakított ki, ami nemzetközi szinten egyedülállónak számít a terrorelhárításban. Profizmusukat mutatja, hogy TEK-es egészségügyi főosztály koordinálja az uniós terrorelhárítási szövetség, az ATLAS egészségügyi platformját, és a honvédség segítségével a jövő évtől képezni is fogják a külföldi szolgálatok tagjait.

Túlélési lánc

A sérültek ellátásában minden másodperc életfontosságú lehet, ezért a sebesülteket egy percen belül, már a konfliktuszónában ellátják: ebben a kommandósok is segíteni tudnak, a TEK-nél ugyanis minden műveleti munkatárs alapfokú egészségügyi képzést kap, amiben benne van például a vérzés csillapítása vagy a légmell kezelése.

Egy percen belül szakszerű ellátást kapnak a TEK bevetésének sérültjei, legyen szó kommandósról vagy elkövetőről Forrás: TEK

A kommandósok – vagy, ahogy a TEK-esek mondják, felszámolók – között egységenként két combat life saver (CLS) – kiképzésű kolléga is dolgozik. Ez a középszint, ők már magasabb egészségügyi kompetenciával rendelkeznek, például vénát biztosíthatnak, infúziót indíthatnak, és előkészítik a sérült szakellátását is a harmadik fokozat, vagyis a csapattal tartó orvos vagy mentőtiszt számára.

Ha kell, fegyvert is használnak

A hivatásos állományú orvosok, mentősök alapvetően nem harcolnak, de tudnak bánni a pisztollyal, és szükség esetén ők is használhatják fegyvereiket – mondta Faggyas Attila, hozzátéve, hogy neki még nem kellett fegyvert fognia éles helyzetben, hiszen a kommandósok fedezik őket. A műveletekben dolgozó speciális egészségügyi csapat tagjai biztosak lehetnek benne, hogy bátran hátat fordíthatnak a veszélynek. Megbíznak a felszámolók munkájában, és kollégáik is tudják, hogy sérülés esetén azonnal szakszerű ellátást kapnak.

A főorvos legemlékezetesebb bevetéseként a dunaharaszti túszejtést említette, mert itt minden a nagykönyv szerint zajlott: a fegyveres támadó a feleségét tartotta fogva, de a tárgyalók jó munkát végeztek, elérték, hogy elengedje az asszonyt. A pisztolyt ekkor sem tette le, viszont olyan pozícióba került, hogy egy zsáklövedékkel földre lehetett vinni – olajozottan működött a rendszer, úgy, ahogy a gyakorlatokon is elpróbálták.

Szimulált mentés a Terrorelhárítási Központ gyakorlatán. Az orvosok, ápolók hátat fordíthatnak a veszélynek Forrás: TEK

Mi van a zsákban?

A TEK-es orvosok felszereléséről dr. Orosz Ferencet kérdeztük, aki korábban Afganisztánban is szolgált. Mint elmondta, a taktikai medicina lényegében a katonai medicinából fejlődött ki, így az eszközök is sok hasonlóságot mutatnak. Húszkilós hátizsákjából gyógyszerek tömege, nyakmerevítő, speciális kötözőszer, kisebb monitorok kerültek elő, de mutatott egy orvosi fúrót is, amivel közvetlenül a csontba lehet gyógyszereket és infúziót bejuttatni. Nagy vérveszteségnél nem kell vénát keresgélni, ezzel azonnal és szinte fájdalommentesen be lehet adni az infúziót – részletezte. Mint kiderült, a mentést a TEK saját rohamkocsija segíti – ebben olyan defibrillátort használnak, ami egy tűzoltóautó súlyát is elbírja.

Csontfúró, nyakmerevítő, gyógyszerek, kötszerek – komplett életmentő arzenál került elő az orvosi táskából Fotó: Bielik István - Origo

A TEK nemcsak hogy maga intézi a sürgősségi ellátást, de nem is enged civilt a tűzvonalba: a zárási zónában csak a saját orvosaik mozoghatnak, akik a sérülteket sürgősségi ellátás után átadják az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, lőtávolon kívül. Így elkerülhető egy, az osztrák orvvadász ámokfutásához hasonló tragédia, amikor három rendőr mellett a helyszínre beengedett civil mentősökkel is végzett az elkövető.

Védett férfiak

A szervezet orvosai kísérik a felszámolók alakulatait, de ott vannak a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt védő egységekben is – erről már dr. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat korábbi főigazgatója beszélt, aki tavaly óta vezeti a TEK személyvédelmi speciális egészségügyi osztályát. Ha az ország vezetői utaznak, akkor az őket kísérő konvojban a mi orvosaink vagy mentőtisztjeink is ott vannak, közel a védett személyhez – mondta az orvos.

Orbán Viktor konvoja Debrecen határában április 5-én. A TEK személyvédelmi alakulata és orvosai ilyenkor is elkísérik a miniszterelnököt, de ők védik Áder János köztársasági elnököt is Fotó: Origo


Magánprogramokra is elkísérik Orbánt

Mártai hozzátette, ha az elnök vagy a kormányfő egy vidéki út során egészségügyi ellátásra szorulna, akkor helyszíni beavatkozás után az eset jellege döntené el, hogy melyik kórházba vigyék. Felszabaduló ágyra mindenesetre nem kellene várniuk, hiszen a TEK előre tájékoztatja az adott térség egészségügyi ellátó intézményeit arról, ha a területen kiemelten védett személy tartózkodik.

A TEK szinte minden úton elkíséri Orbán Viktort és Áder Jánost, hiszen az állami vezetők védelmét a magánprogramokon biztosítaniuk kell. A törvény szerint kivételt csak az jelenthet, ha a védett személy maga mond le a kíséretről, például, mert nyaralni megy a családjával.

Versenyképes fizetés

Az ezer főt mozgató TEK 40 CLS képzettségű kommandóst, öt szakorvost, 19 mentőtisztet és öt ápoló-autóvezetőt alkalmaz. Az ő feladatuk a sürgősségi beteg- és sérültellátás a legszélsőségesebb körülmények között is. Amikor a mentősök, orvosok fizetéséről érdeklődtünk, a nyilatkozók szerényen a törvény által előírt összegre hivatkoztak. Két évvel ezelőtt mindenesetre bruttó 450 ezer forint volt az átlagbér a szervezetnél.

Rendőrt „mentenek” a TEK egészségügy szakemberei egy gyakorlat során Forrás: TEK

Kemény elvárások

A fizetés tehát jó, de nagyok az elvárások is. A speciális egészségügyi csapatához nehéz bekerülni: a TEK-nél ritkán van felvétel, ilyenkor megkeresik a jónak tartott szakembereket. A mentőtiszteknél az elvárt minimum az öt-hat év utcai tapasztalat, az esetkocsis háttér, szakorvosoknál pedig az aneszteziológusi, oxiológusi szakvizsga (az utóbbi fogalom a sürgősségi területet jelenti). A felvételhez elvárt a büntetlen előélet is, na és az, hogy az illető a TEK más tagjaihoz hasonlóan elfogadja, hogy C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon esik át.

Aki a kommandósokkal akar dolgozni, annak követnie kell az alakulat tempóját, ezért kemény fizikai és pszichológiai szűrésnek vetik alá az esélyeseket. Bármikor előfordulhat például, hogy egy 25 kilós zsákkal kell felfutni megállás nélkül a tizedikre, ezért szükséges mérni az állóképességet, a testi erőnlétet – a szűréseket pedig rendszeresen ismételik a sikeres vizsga után.