Óvodába járáshoz kötik a családi pótlékot

óvoda, óvodás gyerekek, kisgyerekek, memória, gyerekkori amnézia, játszó gyerekek
Gyerekek játszanak egy berlini óvodában
Vágólapra másolva!
Kötelező óvodába járáshoz köti a kormány a családi pótlék folyósítását 2016. január 1-jétől.
Vágólapra másolva!

20 nap igazolatlan hiányzás esetén a családi pótlék folyósítását szüneteltetik majd.

A kormány 2010-ben vezette be a tanköteles gyerekek esetében az iskolába járáshoz kötött családi pótlékot. E szerint, ha az igazolatlan iskolai hiányzások száma meghaladja az 50 órát, felfüggesztik a családi pótlék folyósítását. Az intézkedés sikeres, hiszen bevezetése óta mintegy felére csökkent az igazolatlan iskolai hiányzások száma – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/John Macdougall

A kormány még a legutóbbi ülésén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 2015 szeptemberétől hároméves kortól kötelező lesz az óvodába járás. Azt szeretnék elérni, hogy minden gyermek megfelelő nevelést kaphasson már az óvodáskorban is – tette hozzá az államtitkár.