Melyik párral menne el legszívesebben vacsorázni? Szavazzon!

politikus feleségek, Áder
Vágólapra másolva!
Politikusfeleségnek lenni nem egyszerű feladat. Nem elég, hogy állandóan reprezentálni kell a férj mellett, még a sajtó és a politikai ellenfelek támadásait is el kell viselni. Külföldön különösen nagy figyelem övezi az állami vezetők családját, ezért az elnökök, kormányfők társainak sokszor saját stábjuk van, akik a hivatalos programok mellett arra is odafigyelnek, hogy az élettárs hova jár fodrászhoz, és honnan választja a ruháit. 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban különösen nagy hagyománya van a „politikusfeleség-szerepnek”. A mindenkori elnök neje ugyanolyan fontos személy, mint az állam vezetője. Nem csoda, hogy Michelle Obamát, Hillary Clintont és Laura Busht az egész világon ismerik. Vannak azonban olyanok is, akik nem kedvelik a nyilvánosságot, André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője például ritkán érkezik nyilvános eseményre a feleségével együtt.

A magyarok is rákaptak

Magyarországon még kevésbé kiforrott az állami vezetők nejének szerepe, bár az utóbbi években több politikus felismerte annak fontosságát, hogy megismertesse párját a sajtóval. Rogán Antal és Cecília például állandó szereplői a lapoknak, de Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is szívesen mutatkozik a családjával.

Ha azonban még nem látta volna őket, most segítünk. Összeállításunkban bemutatjuk a magyar és az amerikai politikusfeleségeket, sőt még arra is kíváncsiak vagyunk, Önnek ki a legszimpatikusabb. Szavazzon, melyik párt kedveli a legjobban, és kivel töltene el egy közös vacsorát!

Íme, az amerikaiak

Barack Obama amerikai elnök feleségét valószínűleg senkinek nem kell bemutatnunk. Michelle Obama hatalmas népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban és az egész világon. Az ügyvéd végzettségű, 46 éves First Lady 1992-ben házasodott össze férjével, két lányuk született, Malia és Sasha.

Barack és Michelle Obama két gyermeket nevel Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Olivier Douliery

Gyakran szerepel mostanában a magyar sajtóban John McCain amerikai szenátor, aki nemrég neofasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort. A vietnami veterán második nejével, Cindy McCainnel él, 1980-ban házasodtak össze, három saját gyermekük van, egyet pedig örökbe fogadtak. Az idén 60 éves Cindy a kilencvenes években rászokott a fájdalomcsillapítókra, és hatalmas botrány lett belőle, amikor kiderült, hogy a gyógyszereket illegálisan írta fel neki saját alapítványának orvosa. Végül ejtették a vádakat, az asszony pedig sikeresen kigyógyult a függőségből.

John és Cindy McCain életében voltak hullámvölgyek, de kitartottak egymás mellett Forrás: AFP/Ethan Miller

Laura Bush a közvélemény-kutatások szerint a valaha volt legnépszerűbb elnökfeleség az Egyesült Államokban. Volt olyan év, amikor az idén 68 éves Laurát jobban szerették, mint a férjét, George W. Busht. Leendő férjével egy közös barátjuk grillpartiján találkozott 1977 júliusában. Még abban az évben összeházasodtak. 1981. november 25-én ikerlányaik születtek, Barbara és Jenna.

Laura Bush népszerűbb volt, mint az elnök Forrás: AFP/Kevork Djansezian

Ritkán szerepel a nyilvánosság előtt feleségével az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. André M. Goodfriend. A diplomata hivatalos életrajzában is csak annyi szerepel, hogy Frances és ő három felnőtt fiút nevelnek. Facebook-oldala szerint az asszony nagyon szeret Budapesten élni, és gyakran vesz részt jótékonysági eseményeken.

André Goodfriend és felesége, Frances ritkán szerepel együtt Fotó: Polyak Attila - Origo

Január végén érkezik Magyarországra az új amerikai nagykövet. Colleen Bell a férjével, Bradley Bell-lel együtt. Colleen Bell a Gazdagok és szépek televíziós szappanopera producere, a két jelző családjára is elmondható. A 46 éves diplomata Los Angeles-i villáját adja fel a budapesti életért, négy gyermeket nevelnek. Colleen egyébként Barack Obama amerikai elnök 13. legnagyobb támogatója, újraválasztási kampányához kétmillió dollárt gyűjtött.

Colleen Bell új amerikai nagykövet januárban érkezik Forrás: AFP/Jason Merritt

Ők pedig a magyarok

Orbán Viktor 1986-ban házasodott, felesége Lévai Anikó, öt gyermekük született. A jogász végzettségű Lévai a jótékonyságot tartja legfontosabb küldetésének. 1990 óta dolgozik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatban, 1998 óta pedig a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetben végez önkéntes munkát. Főzni is szeret, 2007-ben jelent meg a A konyhaablakból című szakácskönyve.

Orbán Viktor neje, Lévai Anikó szívesen jótékonykodik Forrás: MTI/Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát sem kell senkinek bemutatnunk. A 42 éves közgazdász és jogász végzettségű asszony jelenleg az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékén egyetemi adjunktus. Gyurcsány Ferenccel 1994 óta élnek együtt, két gyermekük született. Idén augusztusban jelentették be, hogy Dobrev Klára ismét várandós, a kicsit februárra várják.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc februárban újra szülők lesznek Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Áder János felesége ritkán szerepel a sajtóban, bár a köztársasági elnök nejeként rengeteg hivatalos programon kell részt vennie. Herczeg Anita sikeres bírói pályafutását függesztette fel, amikor a férjét európai parlamenti képviselőnek választották, és követte Brüsszelbe. Még csak 20 éves volt, amikor Áderrel összeházasodtak, a párnak négy gyermeke született.

Herczeg Anita a bírói karrierjét adta fel a férje érdekében Forrás: MTI/Illyés Tibor

Rogán Antal és Cecília gyakori szereplői a bulvárlapoknak, még a Jóban rosszban című szappanoperában is szerepeltek egy jelenet erejéig, és együtt vettek részt a TV2 Mr. és Mrs. vetélkedőjében. A volt belvárosi polgármesternek ez a második házassága, és két kisfiuk született.

Cecília Rogán Antal második felesége Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kósa Lajos volt debreceni polgármester és felesége, Porkoláb Gyöngyi kapcsolatáról keveset tudni, magánéletükről ritkán nyilatkoznak, annyi biztos, hogy négy gyermeket nevelnek. Porkoláb Gyöngyi Nyíregyházán született, és ott is járt középiskolába, de férjével már Debrecenben élt. Nemrég nagy vihart kavart, hogy a nevén van egy óbudai luxuslakás, amit azonban a férje használ.

Kósa Lajos nejéről, Porkoláb Gyöngyiről keveset tudni Forrás: MTI/Oláh Tibor

Szavazzon!

Ön szerint melyik a legszimpatikusabb pár?