Kétmilliós kártérítés a 2006-os rendőrattack miatt

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint kétmillió forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a rendőrségnek egy 2006 októberében bántalmazott tanárnak.
Vágólapra másolva!

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a 2006. őszi rendőrterror idején meghurcolt egyetemi tanár ügyében a Fővárosi Ítélőtábla 2014. december 12-én hozott jogerős ítéletével részben megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék idei áprilisi elsőfokú ítéletét és – jogsértés megállapítása, illetve elégtételre kötelezés mellett – nem vagyoni kártérítésként kétmillió forint és kamatainak megfizetésére kötelezte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, a szerveket terhelő perköltség csökkentése mellett.