Elkapták a kopasz bankrablót

A hajsza véget ért
Vágólapra másolva!
Országszerte keresték, végül a TEK segítségével  kapták el azt a bankrablót, aki még októberben fosztott ki egy miskolci takarékszövetkezetet, és fegyverét is elsütötte a támadás során. Arcát egy bátor nőnek köszönhetően ismerték meg a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Véget ért a hajsza, rendőrkézre került a miskolci takarékszövet kirablója: a férfi még október 26-án, pisztollyal rontott be a pénzintézetbe. Az alkalmazottakat megfélemlítette és megkapta a bevételt is, a menekülés viszont nem sikerült zökkenőmentesen: a kijáratnál egy bátor ügyfél - egy középkorú nő – útját állta és dulakodni kezdett vele.

A rabló fejbe ütötte pisztolyával az asszonyt, és egy lövést leadva sikerült elmenekülnie, dulakodás közben viszont lekerült fejéről a kötött sapka - így derült ki, hogy egy fiatal, kopaszodó férfi az elkövető, akiről kép is készült.

A TEK és a borsodi nyomozók együtt csaptak le a miskolci takarékszövetkezet támadójára Forrás: TEK

A rendőrség aztán hasznosította fotót, Hajsza című országos körözési kampányuk során még a buszok LCD-monitorain is bemutatták az elkövető arcképét.

A bankrablót végül ma sikerült elfogni: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ kommandósainak bevonásával budapesti otthonában kapták el a 37 éves férfit, akit a hatóság bűnügyi őrizetbe vett.

Nem ez volt tettes egyetlen bűnügye, a rendőrség adatai szerint a budapesti férfi az országban több hasonló módon elkövetett rablás elkövetésével is gyanúsítható, így többek között a Szegeden és Győrben történt bűncselekményekkel is.