Megakadnak az antiszemitizmussal kapcsolatos feljelentések

Vágólapra másolva!
Aki gyűlöletet kelt, az arra számíthat, hogy a magyar jogrendszer nem hagyja annyiban tettét, jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal szerdai ülése után. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke szerint a gyakorlatban tapasztalnak visszásságokat, az antiszemitizmussal kapcsolatos feljelentések után megakadnak az ügyek. Ennek vizsgálatára ígéretet kaptak.
Vágólapra másolva!

Lázár János jó hangulatú, konstruktív értekezletként jellemezte a tanácskozást, a tárcavezető értékelése szerint Magyarországon jó jogszabályok vannak a különböző antiszemita jellegű bűncselekmények megakadályozása, megtorlása érdekében. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jog alkalmazásában a rendőrségnek, ügyészségnek még van tennivalója.

Stagnál az antiszemita bűncslekmények száma

Aki gyűlöletet kelt, az arra számíthat, hogy a magyar jogrendszer nem hagyja annyiban tettét - jelentette ki Lázár János. Az antiszemita jellegű bűncselekményekről szólva elmondta: ezek száma stagnál, de nem a szám a fontos, hanem az, hogy azok egy közösség nyugalmát képesek veszélyeztetni. Kérdésre beszélt arról is: szeretné, ha Zoltai Gusztáv továbbra is folytatná tanácsadói munkáját.

A Sorsok Házáról még egyeztetnek

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a tanácskozás után azt nyilatkozta: a gyakorlatban tapasztalnak visszásságokat, az antiszemitizmussal kapcsolatos feljelentések után megakadnak az ügyek, de ennek vizsgálatára ígéretet kaptak. A Sorsok Házát firtató kérdésre azt mondta: bízik a megállapodásban, s azt érzékeli, hogy mind a kormány, mind a zsidóság nyugvó pontra szeretné helyezni az ügyet.