Fónagy: Csak havi néhány gombóc árát kell fizetni

autópályadíj
Budapest, 2014. december 11. Tájékoztató tábla az M1-es és M7-es bevezető szakaszán Budapest határában 2014. december 11-én. Megszűnik januártól az M0-s autóút általános díjmentessége. Az NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös és M4-es (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Jobb havonta néhány gombóc fagyi árát fizetni, mint évente 43 ezer forintot - érvelt Fónagy János az Origónak az M0 egyes szakaszait, valamint a vidéki nagyvárosokat elkerülő autópálya-szakaszokat érintő díjfizetés bevezetése mellett. Szerinte a Megyeri híd kivétele „tárgyalási alap lehet". Elárulta, hogy gondolkodtak a személyre szabott, útvonalalapú díjfizetésben is, de ez technikailag kivitelezhetetlen.
Vágólapra másolva!

Nem érti a felháborodást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint az, hogy a kormány fizetőssé tenné az M0-s egyes szakaszait, valamint a vidéki nagyvárosokat elkerülő autópálya-szakaszokat, a munkába járóknak havonta csupán „pár gombóc fagyi árába" kerül majd.

Nem érti a felháborodást az államtitkár, mert drágább is lehetne a rendszer Forrás: MTI/Kovács Attila

A Megyeri híd nyitott kérdés

A szerdai kormányülésen eldőlhet a Megyeri híd még nyitott kérdése is - mondta az Origónak Fónagy János, hozzátéve: a híd kivétele a fizetős kategóriából „tárgyalási alap lehet". Az államtitkár azzal érvelt a kormány díjfizetést bevezető terve mellett, hogy ez még mindig kevesebb, mint ha 43 ezer forintért országos éves autópálya-matricát kellene venniük.

Négy gombóc fagyi ára

Mivel az előkészítésnél úgy számoltak, hogy a legtöbben 60-80 kilométeres távolságból járnak dolgozni Budapestre és a nagyvárosokba, a többség legfeljebb két megyén utazik át. Így nekik a havi 400 forintos megyematrica árának dupláját kell mondjuk fizetni, ami „nem több, mint négy gombóc fagyi ára."

Kilátás a Megyeri híd tetejéről: ingyenes maradhat az áthaladás Forrás: MTI/Beliczay László

Volt más ötlet – elvetették

A javaslat szakmai előkészítése során azt is vizsgálták, hogy a munkába járáshoz lehetőség van-e konkrét útvonalra szabottan kiszámítani és teljesíteni a díjfizetést – említette meg Fónagy. Szerinte ezt végül azért vetették el, mert a szakértők szerint technikailag kivitelezhetetlen lett volna.

A kirándulás többe kerül

Aki nem „hivatásforgalomban", vagyis nem a munkába járáshoz veszi igénybe az újonnan fizetőssé tenni kívánt útszakaszokat, hanem kirándulni, nyaralni megy, és ezért az egész országot keresztül-kasul utazza, annak persze mindez jóval többe is kerül majd – ismerte el az államtitkár. A szaktárcánál hétfőn délelőtt tartott megbeszélést nem egyeztetésnek, inkább tájékoztató-tájékozódó rendezvénynek nevezte.