Felszámoltak egy toborzó hálózatot

Vágólapra másolva!
Szíriába dzsihadistákat küldő hálózatot számoltak fel a francia hatóságok hétfőn hajnalban elsősorban az ország délnyugati részén, a tolouse-i régióban - derült ki egy rendőrségi forrásból.
Vágólapra másolva!

A terrorellenes rendőrség és egy elit rendőri egység, a Raid munkatársai mintegy tíz "célpontra" csaptak le. Az előállított emberek pontos számáról és kilétéről egyelőre nem adtak tájékoztatást. Az üggyel összefüggésben több embert kihallgattak az ország nyugati részén, a párizsi és a normandiai régióban is.

Az első információk szerint a felgöngyölített hálózat már küldött potenciális dzsihadistákat Szíriába.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter legutóbbi közlése szerint 2014. január eleje óta 80 százalékkal ugrott meg a szíriai dzsihadistákhoz csatlakozó francia állampolgárok száma.
Párizs hivatalos becslése szerint jelenleg közel 400-an tartózkodnak a polgárháború sújtotta közel-keleti országban, több mint 200-an jelezték indulási szándékukat, és körülbelül 120-an már vissza is tértek Franciaországba. A szíriai harcokban eddig mintegy 50 francia állampolgár vesztette életét.