Aggasztó folyamatot lát Kövér László az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok szenátusi elnökéhez címzett levelében fejeztet ki tiltakozását Kövér László házelnök John McCain szenátornak a magyar miniszterelnökkel kapcsolatos „durva, szinte hidegháborús idők hangvételét időző kijelentésével kapcsolatban”, egyben arra kérte Joe Bident – aki az Egyesült Államok alelnökeként tölti be a szenátusi elnöki posztot –, segítsen, hogy a törvényhozók és a kormányzati tisztségviselők Magyarországról szóló megnyilatkozásai visszatérjenek a nyugodt mederbe.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elnöke levelében határozottan visszautasította a szenátor által mondottakat. Azt írta, hogy John McCain minden valóságalapot nélkülöző szavaival megsérti Magyarország szuverenitását, lebecsüli Magyarország választópolgárait, és figyelmen kívül hagyja az emberi méltóság tiszteletének kötelezettségét, mely tisztelet a magyar miniszterelnököt is megilleti.

Kövér László közölte: a kijelentés elfogadhatatlan bármely szuverén demokratikus országgal szemben, azzal a szenátor átlépett egy határt, amely a házelnök szerint önmagában is aggasztó abban a tekintetben, hogyan is értelmezi egy nagytekintélyű és befolyásos amerikai törvényhozó az Egyesült Államok szerepét a transzatlanti szövetségen belül, és mennyire tiszteli az Egyesült Államok egyik szövetségesét.

Egy folyamat része

Mindez azonban az Országgyűlés elnöke számára nem lett volna elégséges indok, hogy megszólítsa a szenátus elnökét. „Levelem megírására az késztetett, hogy úgy látom: John McCain szenátor magatartása brutális megnyilvánulása annak a folyamatnak, melyet egyes politikusok kormányzati tisztségviselők és a kormányzattal nyilvánvaló kapcsolatban álló személyiségek nyilatkozatai, gesztusai, illetve magatartása – különösen az utóbbi időkben – felrajzolnak”.

Ha a folyamat tovább halad, az a házelnök meglátása szerint alááshatja nemcsak a két szövetséges ország kormányzata közötti szükséges bizalmat, de a magyar polgárok hagyományos tiszteletét és szimpátiáját is az Egyesült Államok és annak népe iránt.