Eladó az MSZP-székház

MSZP gyűlés az MSZP székházban Budapesten 2014. augusztus 8-án második
Kunhalmi Ágnes
Vágólapra másolva!
Árulják a VI. kerületi Jókai utcai székházat a szocialisták – mondta Katona Tamás pártigazgató.
Vágólapra másolva!

A következő hetekben a frakcióval kapcsolatban állók, közöttük a sajtóosztály munkatársai a Képviselői Irodaházba költöznek, a pártmunkát végzők pedig a Villányi úti konferenciaközpont és szabadegyetem
épületébe. Miután az eladás, amelyről már folynak a tárgyalások, akár évekig is eltarthat, még nem ürítik ki a Jókai utcai székházat.

Kunhalmi Ágnes augusztusban még a székház előtt tarthatott sajtótájékoztatót Fotó: Szabó Gábor

A rendezvényeket viszont ezentúl a XII. kerületi konferenciaközpontban tartják, Katona Tamás szerint a Jókai utcában erre amúgy sem volt hely. Szombaton a szocialisták már itt tartják az országos pártértekezletet.

A jelzáloghitellel terhelt Jókai utcai épület komoly teher a kétmilliárd forint adóssággal küzdő pártnak.
Katona Tamás azt is elmondta, hogy a szocialisták alapítványai szintén a Villányi úti épületbe költöznek.

A teljes cikket itt találja: nepszava.hu.