A világ tetején zsonglőrködne Gyula

Dubajra gyüjt a zsonglőr
Vágólapra másolva!
Csak akkor nem fázik, ha zsonglőrködik László Gyula: a 25 éves hajdúhadházi roma fiatalt nem töri meg a nélkülözés, naponta órákon át gyakorolja BMX és freestyle foci trükkjeit, hogy végül homlokán labdát egyensúlyozva hódíthassa meg a világ legmagasabb épületét. Mindegy, hogy honnan jössz, mit mondanak rólad, ne add fel az álmaidat - üzeni a többszörös magyar rekorder.
Vágólapra másolva!

Maró hideg van, télikabátban is fázunk a Görgey utca betonján ácsorogva. László Gyula csak egy vékony melegítőt visel, de is lelkesen mutatja be zsonglőr mutatványait az Origónak - igaz, lakásában sincs melegebb, kénytelen elviselni a spártai körülményeket.

Biciklin, két labdával

A produkciót mobilról zene kíséri, a zsonglőr ehhez az egyik szomszédnál töltötte fel telefonját. Profi fellépést láthatunk: Gyula szinte utaztatja testén a focilabdát, nyakán, orrán, száján tartja meg, aztán egy műanyag flakonra helyezi a lasztit, és homlokán is egyensúlyoz vele perceken keresztül. A fellépés ezzel nem ér véget, a zsonglőr BMX-re ugrik, és a kerékre-vázra állva hátrafele kezd karikázni, miközben két labdát dobál.

Két labdával zsonglőrködni, egy biciklin hátrafelé karikázva - ez sem gond László Gyulának Forrás: Origo

Saját rekordjait dönti meg

A stábon kívül pár szomszéd és egy kíváncsi kóbor kutya nézi a produkciót, de Gyulát nem csak a helyiek ismerik: tavaly Debrecenben a labda egyensúlyozás országos rekordját döntötte meg, saját korábbi teljesítményét múlva felül. A csúcsdöntés során homlokára egy kétliteres üdítőitalos palackot, arra pedig egy üvegpoharat állított, és ezen az instabil tornyon több mint tíz percen át tartott meg egy labdát.

A 2013-as rekordot idén októberben újabb követte: László Gyula 235 emeletnyit lépcsőzött le-fel egy toronyházban, szintén labdával egyensúlyozva, ami 63 perc után esett le homlokáról. „Harminckilenc fokos lázam volt, de végig vittem, meg akartam mutatni, mire vagyok képes" - meséli mosolyogva a fiatal zsonglőr, akinek mindkét eredménye bekerült a Magyar Rekordok Könyvébe.

Palackon, extrémebb esetben az arra tett üvegpoháron is tudja egyensúlyozni a labdát a hajdúhadházi zsonglőr Forrás: Origo

Kitűzött életcél

A rekordok után Gyula pénzt nem, csak emlékplakettet kapott, de ezt is nagyon büszkén mutatja meg nekünk: a bekeretezett diploma fő helyet kapott a falon, mellette pedig a színes vágyálom: egy plakát Dubaj legmagasabb toronyházáról. Ezen kívül néhány kivágott újságcikk díszíti a szinte teljesen üres szobát, ahol Gyula lakik - kanapé, komód és egy régóta használaton kívüli cserépkályha, ennyi a teljes bútorzat.

A kanapé - ez Gyula szobájának szinte teljes bútorzata, itt álmodozik Dubaj és a világ legmagasabb tornyának meghódításáról Forrás: Origo

"El akarok jutni az Arab Emirátusba, hogy egy igazi Guinness világrekordot állítsak fel: oda-vissza szeretnék labdával egyensúlyozva végigmenni a Dubaj 160 emeletes toronyházán, ami a világ legmagasabb épülete. Az 320 emelet és több mint másfél kilométeres út, amit még senki nem tudott megcsinálni" - beszélt életcéljáról a férfi, aki három évvel ezelőtt, egy sikertelen kísérlet láttán döntötte el, meghódítja a tornyot.

László Gyula már korábban is edzésben volt: tizenévesen vágott bele a freestyle fociba, amit idővel BMX-es trükkök követtek. A gyakorláshoz szükséges eszközöket támogatóktól, adományozóktól kapta, de „jó emberek" segítenek akkor is, ha egy rekordkísérlethez kell támogatás, hiszen a regisztrálás, a zsűri utaztatása alkalmanként 50-60 ezer forintba is kerülhet.

Mutatvány ennyiből megélni

Gyulának nincs munkája - Hajdúhadházán szerinte nem is találna, maximum almaszedésre hívják el nyaranta. "25 ezer forintból élek családi pótlékkal, önkormányzati támogatással együtt, ezt azzal egészítem ki, hogy naponta felmegyek Debrecenbe, és az utcán kalapozom, mutatványoskodom"- mesélte a fiatal férfi.

Stabil bevételt persze ez sem hoz, a közterület-felügyelők gyakran elkergetik Gyulát, van, hogy egy fillér nélkül tér haza fűtetlen otthonába.

A pályakezdő támogatással vett ház ma is félkész, a zsonglőr egy kis szobában húzódik meg Forrás: Origo

Házát intézetis, majd nevelőszülőkhöz fogadott gyerekként állami támogatással tudta megvenni, az egyik szobát viszont el kellett bontania, mert életveszélyessé vált - így szorult a megmaradt lakrészbe. A házban nincs áram, bevezetett víz sem, ha mosakodni akar, a kerti kútról hoz vizet.

Belső egyensúly

A Guinness-világrekord minden szempontból kitörést jelentene a fiúnak, aki bízik benne, hogy az arab országban felfedezik, de nem csak ezért fontos számára, hogy a csúcsra érjen.

Mindegy, honnan jössz, ne add fel soha az álmaidat - vallja a 25 éves László Gyula Forrás: Origo

"Intézetis gyerek voltam, a vérszerinti anyám drogos volt, szúrta magát, azt mondják, hogy ettől lettem hiperaktív. Cigány vagyok, szegény vagyok, de ettől még megvalósíthatom az álmaimat, és mindent meg is teszek érte. Mindennap gyakorolok, és imádkozom Istenhez, hogy másnap is kibírjam, végigcsináljam" - beszél életéről Gyula, aki rekordjaival szeretné bizonyítani: teljesen mindegy, hogy honnan jövünk, milyen a bőrszínűnk. A lényeg, hogy ki tudjunk állni a céljainkért, és megmutassuk az, ami tényleg értékes bennünk.

A zsonglőr a dubaji kísérletig sem tétlenkedik: újabb terve, hogy a budapesti Hősök terén megszakítás nélkül 24 órán keresztül pörögjön BMX-ével és még itthon megdöntse saját, 235 emeletes labda egyensúlyozási rekordját