Újabb fideszes polgármesterek szidják az M0-s adóját

autópálya csúcsforgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS IDŐJÁRÁS kamion kánikula autó LÉTESÍTMÉNY autópálya csúcsforgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS IDŐJÁRÁS kánikula KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY Budapest, 2014. július 19.
Tíz kilométeres a koc
Budapest, 2014. július 19. Tíz kilométeres a kocsisor az M0-son az M5-ös felé, Diósd térségében 2014. július 19-én. A torlódás részben a hőségriasztás miatt felfüggesztett kamionstop miatt alakult ki. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Egyre több kerületi és Budapest környéki polgármester tiltakozik a kormány terve ellen, amely fizetőssé tenné az M0-s körgyűrű egyes szakaszait.
Vágólapra másolva!

Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31-es kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége” – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerda este.

A körgyűrűnek az M5-ös autópálya és az M4-es autóút (4. sz. főút), valamint az M3-as autópálya és a 11-es számú főút közötti szakaszai, valamint a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például az M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.

A javaslat azonnal éles reakciókat váltott ki az érintett kerületek és Budapest környéki települések vezetői körében. Estére már Dunakeszi és Szentendre első embere is megszólalt az ügyben.

Dunakeszin félnek a tervtől

Nem támogatja a díjfizetés bevezetését Dióssi Csaba. Dunakeszi fideszes polgármestere – több kollégájához hasonlóan – a Facebookon fejtette ki a véleményét.

„Félelmünket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy az M0-s út fizetőssé tétele jelentősen növelné a Dunakeszin áthaladó forgalmat, amely a lakosság számára élhetetlenné tenné a várost. A díjfizetés bevezetését nem támogatjuk. Szívesen vennénk részt a témával kapcsolatos szakmai egyeztetésen, hogy képviselni tudjuk a városban élő közösség érdekeit” – írta.

Tíz kilométeres volt a kocsisor az M0-son Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Szentendre: Elviselhetetlen teher

Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre fideszes polgármestere szintén a Facebookon reagált. A politikus fontosnak tartotta leszögezni, hogy a körgyűrű és a Megyeri híd a főváros és az északi agglomeráció közúti tehermentesítését szolgálja, ezt a funkcióját elveszítené, ha megszűnne a díjfizetési mentessége.

„Ha a Megyeri híd fizetőssé válna, elveszne majdnem minden előnye, és elviselhetetlen forgalmi terhet róna főként a 3. kerületi úthálózatra. Inkább a M0-s körgyűrű folytatását kellene előtérbe helyezni a 10-es út irányában, hogy a 11-es útra terelődött átmenő teherforgalmat ki lehessen szorítani a térségünkből” – tette hozzá Verseghi-Nagy Miklós.

Gyál összehívja az érintetteket

Korábban keményen kritizálta a minisztérium javaslatát Bús Balázs, Óbuda, Wittinghoff Tamás Budaörs, Hoffmann Tamás, Újbuda és Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere is.

Gyál első embere ennél is tovább ment, Pápai Mihály a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás elnökeként jövő hét csütörtökre összehívta az érintett politikusokat, hogy együtt tiltakozzanak a „méltánytalan és ésszerűtlen” döntés ellen.

A kormány szerint szálljon vonatra

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ugyanakkor a megyei útdíjmatricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom. Elmondta azt is, hogy az útdíj bevezetése összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket.