Orbán Viktor leváltja Vida Ildikót, ha nem pereli be Goodfriendet

Vágólapra másolva!
Ha Vida Ildikó, a NAV elnöke nem pereli be André Goodfriendet, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjét, Orbán Viktor miniszterelnök leváltja őt az adóhatóság éléről. A kormányfő ezt az Országgyűlésben közölte, felszólítva egyben az amerikai ügyvivőt, hogy ne bújjon a diplomáciai mentesség mögé.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktort az MSZP-s Bárándy Gergely a parlamentben, az azonnali kérdések órájában kérdezte az amerikai beutazási tilalomról: „ki hazudik” az ügyben? A miniszterelnök úgy válaszolt: „itt a lehetőség, hogy a bizonyítékok nélküli hablatyolásból az egész ügyet a jog egyértelmű és tiszta világába helyezzük át”.

Orbán Viktor egyértelmű helyzetet akar az ügyben Forrás: MTI/Kovács Attila

Közölte: az amerikai ügyvivő azt állítja, a NAV elnöke személyesen követett el korrupciót. „Ezt az állítást a magyar jogrendszer tudja értelmezni, és ezért pert kell indítani. Ez az elvárásom a NAV elnökével szemben". Orbán Viktor közölte:

Aki korrumpál, azt bezárják

A kormányfő azt is mondta, ha valakiről bebizonyosodik, hogy korrupciós bűncselekményben érintett, akkor azt az embert Magyarországon nem leváltják, hanem bezárják. „A tét tehát nagy” - folytatta -, ha ugyanis az amerikai ügyvivő ezt bebizonyítja a NAV elnökéről, és a bíróság nyílt eljárásban megállapítja, akkor az adóhivatal vezetője börtönbe megy. Majd hozzátette:

Ha André Goodfriend valótlanságot állít, annak meglesznek a következményei - mondta Orbán Viktor Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

"Goodfriend legyen férfi!"

Reagálásában Bárándy Gergely elmondta, hogy az Orbán Viktor által emlegetett pert nem lehet Magyarországon megindítani. Az egyetlen megoldás szerinte az, hogy a NAV elnöke vízumkérelmet nyújt be az Egyesült Államok nagykövetségénél. Viszonválaszában Orbán Viktor erre azt mondta, ha az amerikai ügyvivő megvádolt egy magyar köztisztviselőt személyes korrupcióval, nem teheti meg, hogy elbújik a személyes diplomáciai védelme mögé. Utána felszólította Goodfriendet: „Álljon ki, legyen férfi, és vállalja, amit állít”.