Drogteszt? Balliberális hazaárulás!

mém, drogteszt
Vágólapra másolva!
Kőkeményen beindult a mémgyár Kocsis Máté drogteszttel kapcsolatos bejelentése után. A VIII. kerületi polgármester nemrégiben a Facebook-oldalán közölte, hogy drogtesztre kötelezné a 12 és 18 év közötti fiatalokat, továbbá az újságírókat és a megválasztott politikusokat is. 
Vágólapra másolva!

Finoman szólva sem kímélik az internetes népművészek a józsefvárosi polgármester javaslatát. Ez azonban nem változtat azon, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja fenntartásokkal ugyan, de támogatja Kocsis Máté drogtesztjavaslatát – ezt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be.

Akik ellenzik, azok a drogot támogatják

Hozzátette azt is, hogy a drogszűrés ellenzői a drogot támogatják. Az elképzelés támogatását Rogán Antal azzal indokolta, hogy az általános drogszűréssel harcolni lehet a drogkereskedelem, a szervezett bűnözés ellen, és meg lehet védeni a gyermekeket. Az ellenzéki pártok másként látják és ellenzik a javaslatot.

Kocsis Mátéról készültek az első mémek Forrás: truthofthesignal.tumblr.com

Az internetezőket sem hatják meg Rogán Antal szavai. A lavina végérvényesen beindult, az elmúlt napokban hasítanak a világhálón a drogteszttel kapcsolatos mémek. Előbb Kocsis Mátét ábrázoló, később minden, a témához kapcsolódó mémek jelentek meg az interneten. Ebből válogattunk egy csokorra valót.

A vizeletminta. kommentár nélkül Forrás: majdnemklaudia.tumblr.com
Most már ezt is tudjuk: a kábítószer nem más, mint egy balliberális hazaárulás Forrás: sailorripley.tumblr.com

Ön el tudja dönteni, hogy melyik fiú az, aki drogot fogyasztott?

Angol és magyar szavak egy mondatban. Vida Ildikó amerikai nagykövetségen tett látogatása óta ez közkedvelt az internetezők körében Forrás: pengebacsi.tumblr.com

És, hogy mire is számíthatnak az első drogtesztre készülő fiatalok, abban Vackor, mindenki kedvenc mackója is segít eligazodni:

Vackort sem hagyták ki az internetes "mémgyártók" Forrás: pengebacsi.tumblr.com

Aztán aki nem olvasta, vagy nem vette volna komolyan a figyelmezetéseket könnyen így járhat az internetezők szerint:

Jó emlékek a "rendőrbácsiról" ide vagy oda, az internetezők nem finomkodnak Forrás: sailorripley.tumblr.com

És Deutsch Tamást sem kímélték a "mémgyártók":

A fideszes politikus nem először kerül az internetezők célkeresztjébe Forrás: odmnd.tumblr.com