Ámokfutó nyugdíjas Keszthelyen

Vágólapra másolva!
Egy kocsi kerekeit is kiszúrta az a keszthelyi férfi, akit több dologgal is vádolnak. Az egyik a garázdaság, de a férfi mindent tagad. 
Vágólapra másolva!

Rossz napjai lehettek időnként annak a 67 éves keszthelyi férfinek, aki ellen a napokban várható vádemelés. Először még 2013 szeptemberében tett furcsa dolgot. Keszthelyen éppen fesztivál volt, de ez valamiért nem tetszett neki. Ezért a lakásából tojásokat dobott a fesztiválozókra, több embert is eltalált.

Ezután majdnem egy hónapig nem volt baj vele. Októberben azonban a város főterén összeveszett egy biztonsági őrrel. Megfenyegette, és egy késsel nyakon akarta szúrni, de az őr végül elmenekült. A férfi végül egy autó kerekeit szúrta ki.

Elkapták és kihallgatták, de szinte mindent tagadott. Azt mondta, hogy a tojásokat sem ő dobta ki az ablakon. Ennek ellenére a rendőrség garázdaság, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt is vádemelést javasol ellene – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.