Tarlós: Őrjöngésig fajultak Vitézy háttérhisztériái

Vágólapra másolva!
Többek között a vállalatvezető személyiségével, a BKK túlterjeszkedésével és túlzott önállóságával magyarázta Tarlós István Vitézy Dávid leváltását. Szerinte ez széles körű egyeztetés eredménye volt, a leváltás körüli felhajtást szappanoperának nevezte, Vitézyt pedig hisztériával vádolta.
Vágólapra másolva!

Széles körű konzultáció eredménye Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának leváltása – erről beszélt Tarlós István fővárosi főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában. Tarlós szerint négy vezetőt cseréltek le, akik közül egyet valamiért kiragadott az internetes média, és

Tarlós azt állítja, ugrott egyet, amikor elolvasta Vitézy Dávid Facebookon közzétett búcsúlevelét, ami szerinte önmagában is elég szokatlan jelenség. Ez "az érzelmes búcsúlevél eléggé szembetűnő ellentmondásban van a szinte őrjöngésig fajuló háttérhisztériákkal" – mondta. Azt állította, hogy Vitézy Dáviddal "majdnem lehetetlen együtt dolgozni a személyisége miatt", de a leváltása "nagyon széles körű döntés volt". A főpolgármester szerint senki nem szavazott Vitézy Dávid mellett a Fővárosi Közgyűlésben.

Túlduzzasztott, túlterjeszkedő, önjáró

Tarlós István azt mondta, hogy a BKK már nem annak megfelelően működik, amiért létrehozták, és egy strukturális változás igénye motiválta őket. Azt állította, hogy nincs szó szétdarabolásról, a főváros csak a tulajdonosi jogosítványokat veszi vissza. Szerinte a BKK szerepet tévesztett, túlduzzasztott, túlterjeszkedő, önjáró céggé vált.

Tarlós szerint a társaság úgy tett, mintha minden a saját szellemi terméke lenne, és a Fővárosi Közgyűlés, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat gyakorlatilag egy követő magatartásra kényszerült. A BKK sajtócsapata majdnem hatszor akkora, mint a Fővárosi Önkormányzaté, ami tarthatatlan helyzet volt. Átláthatóbb, olcsóbb szervezetet akarnak, ami a Fővárosi Önkormányzat elképzeléseit, projektjeit valósítja meg,

Tarlós István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt. Azt mondta, Vitézy Dávid utódja, Dabóczi Kálmán rendkívül képzett, négydiplomás, három nyelvet beszélő szakember, és közgazdász, akárcsak elődje.

Részleges érdemek

Egy torz történet indult útjára, és ezt az egész szappanoperát le kell zárni. Az sem igaz, hogy a fiatalok háttérbe szorítása folyik. A vagyonkezelő új vezetője sok évvel fiatalobb, mint a korábbi volt, az új BKK-vezető is az 1970-es évek szülöttje, az egyik főpolgármester-helyettes a harmincas éveiben jár, a másik pedig három évvel fiatalabb, mint Vitézy Dávid – sorolta Tarlós.

Szerinte azokat a projekteket, amelyekkel Vitézy Dávid dicsekszik, egytől egyig tartalmazta a 2008-as Tarlós-program.

Vitézy Dávidnak megvannak a részleges érdemei ezeknek a projekteknek a megvalósításában, de ezek az érdemek nagyon részlegesek. Ő nem nevezhető ötletgazdának – mondta a főpolgármester.

Tarlós István szerint az alapelképzelések semmit nem változtak: a közösségi közlekedés fejlesztésének prioritása továbbra is érvényes. A struktúra kiigazításáról van szó, és arról, hogy ehhez új, más szemléletű ember kellett.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy a jövő évtől új vezetője lesz a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK), a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-nek (BFVK), a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF), valamint a Főtáv Zrt.-nek. A testület csütörtöki hatállyal mondott fel Vitézy Dávidnak, és a három hónapos felmondási idejére felmentették a munkavégzés alól.